De szép ez az erdő!

"De szép ez az erdő!" - mondtam, amint leszálltunk a buszról, és először körbenéztem úgy igazán, hol is vagyok. A Mátrában voltam, nem is olyan régen, a Madártani Egyesület kétéltű- és hüllővédelmi szakosztályának szervezett túráján. Régen jártam már a Mátrában, jó ropogós, friss volt a levegő, fáztunk is kicsit. És nemcsak a kétéltűekről és hüllőkről volt szó, hanem sok minden másról is.

Címnek pont azért választottam ezt a mondatot, mert a városi ember öröme szólt belőlem, aki két-három hetente egyszer kiszakad egy igazi erdőbe, jó mélyen belélegzi a tiszta levegőt, meghallja az erdei madarak hangját... A meglepetés pedig épp ezzel kapcsolatban ért: nem sokkal azután, hogy nekiindult a csapat, a vezetőnk megjegyzi, hogy ez az erdő elég rémes állapotban van. Pedig ugyanazt láttuk. Akkor most mi is a helyzet?

Megmutatom, hol jártunk:

Na, itt sóhajtottam fel, hogy hű, milyen szép! Gondolva a szálegyenes, magas fákra, a lomb közt átszűrődő fényre... És valószínűleg (esztétikailag) igazam is volt - sokkal szebb, mint mondjuk a Városliget. De nézzünk most erre az erdőre egy kicsit más szemmel: szép, szép, de vajon mennyire természetes ez az erdő?

• Látszik, hogy ez egy zárt erdő, a jellemző erdőalkotó fafaj pedig a bükk.
• Nincsenek vastagabb és vékonyabb törzsű fák, hanem az összes fa nagyjából azonos vastagságú: ez pedig azt jelenti, hogy egykorúak.

Van néhány fa, ami kidőlt. Miért dőlt ki? Talán egy vihar, vagy betegség miatt. Ezek viszonylag fiatal fák, 30-40 évesek lehetnek, tehát az kizárt, hogy túl öreg volt. Rendben, kidőlt. Mi lesz vele ezután? Aztán meg nem csak egy fa dől ki, hanem ennél sokkal több: azok hova lettek? Ebben az erdőben ezekről az erdészet gondoskodik, a kidőlt fákat elszállítják.

A zárt erdő azért zárt, mert a lombkorona úgy összezáródik, hogy nagyon kevés fényt enged csak be (ez határozza meg, hogy milyen az aljnövényzet: a tölgyes például több fényt engednek be, mint a bükkös). Amikor egy fa kidől, a lombkorona azon a ponton kinyílik, a fény egészen a talajszintig be tud hatolni. Ekkor a csíranövények, magoncok növekedésnek indulnak, és amelyik a legjobban állja a versenyt, az fogja betölteni a megüresedett helyet, ezzel újra bezárja a lombkoronát.

Bükk-magoncok

Viszont mi történik a kidőlt fákkal, ha nincs erdészet? Valahogy csak megoldotta ezt a természet évmilliárdokig... A kidőlt fák lehet, hogy rontják az erdők esztétikai összképét a turista szemszögéből, vagy éppen feleslegesen kárba vesző értékes faanyagnak tűnnek az erdész számára, viszont több okból is nagyon fontosak. Ha nem viszi el senki a fatörzset, akkor megindulnak rajta a természetes folyamatok: sok-sok parányi szervezet (elsősorban gomba) élőhelyet talál rajta, és elkezdődik ennek az óriási mennyiségű szerves anyagnak a lebontása. A folyamat végén - sok év múlva - pedig a fát alkotó anyagok olyan formában kerülnek vissza a talajba - humusszá, ásványi anyagokká alakulva -, ami felvehető a többi növény számára. Így zajlik a tápanyagok körforgása. A másik ok, amiért fontosak a kidőlt fák: hogy bomlásuk során is élőhelyet biztosítanak, és így erősítik az erdő fajgazdagságát, sokféleségét. (És minél több faj él egy adott rendszeren belül, az annál stabilabb, mert ha az egyik ki is esik valami miatt, számos másik ugrik be rögtön a helyére, hogy elvégezze az adott feladatot.) Megtelepednek rajta a gombák, rovarok. A dőlés helyén gödör lesz, amit megtölt az eső és a lemosódó víz: ide beköltöznek a békák. Ha viszont ezeket a kidőlt fákat elszállítják, akkor a tápanyag-utánpótlás sem működik, és azok a gomba- és kétéltű-fajok is visszaszorulnak, akiknek ez élőhelyet jelentene. Az erdészet általában úgy reklámozza magát, hogy mindig kevesebb faanyagot "termelnek le", mint amennyi keletkezik, csak az sem mindegy, hogy ez a faanyag milyen formában van jelen. Az erdőt épp az teszi erdővé, hogy a gombák, rovarok, kétéltűek és a többiek egy bizonyos kapcsolathálózatban működnek benne. Ha ebből egyik-másik faj kiesik, akkor máris kevésbé erdő az erdő - kevésbé természetes. Ez a "szép" erdő a fenti képeken a természetvédő szemével nézve egy faültetvény, és nem sok hiányzik hozzá, hogy a búzaföldek ökológiai sivatagával legyen egy szinten. (Ezeken a képeken legalább a gallyakat meghagyták... az is valami. Láttunk máshol ennél sokkal rosszabbat is, például egyenes sorban ültetett fákat.)

A másik dolog, amit észrevettünk, az erdő egykorúsága volt. Hogy lehet ez? A természetes erdőben időnként kidől egy-egy fa, aminek a helyén máris magoncok nőnek, miközben a többi idősebb fa továbbra is áll körülöttük, így fokozatosan újul meg az egész. Kétféle módon lehet egy erdőből fát kivenni. Az egyik a tarvágás, amit itt látunk:

Itt a teljes erdőt kivágták, mire a fény elárasztotta a területet, és olyan növényzet fejlődött ki, mint egy réten: láttunk itt kígyósziszt, orbáncfüvet, bogáncsot, magas szárú fűféléket. Ha kivárnánk, hogy itt magától újra létrejöjjön egy zárt erdő, akkor az 30-40 évbe is beletelne. (Az innen kinyert fa pedig valószínűleg 30-40 évnél sokkal hamarabb fog elfogyni...) Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen "nyílt sebbe" más növényfajok is érkezhetnek, például inváziós fajok, amelyek szabályszerűen kiostromolják az őshonos fajokat az eredeti élőhelyükről.

A természet valahogy ezzel is elboldogult az emberek előtt: ez kicsit később derült ki számunkra, amikor tovább mentünk egy völgybe.

Ez már egy olyan része volt az erdőnek, amit nem kezelt intenzíven az erdészet, hanem hagytak mindent természetesen megtörténni. A fák közül az idősek vagy sérültek kidőlnek, ezeket a lebontó szervezetek elkorhasztják, az őket felépítő anyagok pedig visszakerülnek a földbe, ahonnan majd újra felvevődnek. Miközben nagyokat lépdelve igyekeztünk nem orra bukni a keresztben fekvő törzsekben, igyekeztünk nem rátaposni a hihetetlen mennyiségű gombára, amik körös-körül nőttek. Kicsit meg is szedtük magunkat: találtunk sötét trombitagombát, vargányát, de volt még ott rókagomba, pöfeteg, és még sok más, amit nem is ismertünk. Egy kis ízelítő:

A korhadó fatörzs már félig belesüppedt az avarba, többféle gomba és moha lakik már rajta. Nem is beszélve azokról az élőlényekről, akik az alsó oldalán működnek... :)

Béka a korhadék közepén. Látjátok?

Ahogy az erdő gazdálkodik saját magával, azt az ember erdőgazdaságaiban is meg lehet valósítani. Sőt, ma már sok helyen végez az erdészet is szálalásos kitermelést. (De mindig elkeseredem, amikor mégis meglátok egy tarvágást.) Meséltek nekünk egy Vas megyei családi(!) erdőgazdaságról, amely csodálatos módon még a kommunizmus idejét is átvészelte. Ez a család szálalással vette ki mindig a szükséges faanyagot, például ha nagy esemény közeledett, kivágtak néhány öreg fát, eladták, és annak az árából megvolt mondjuk az esküvő. Egyébként a szálalással művelt erdőnek a biomassza-hozama is nagyobb.

Még pár szó a gombákról. Ezek azért is fontosak, mert a gombafonalak a föld alatt összekötik a fákat, átszövik és megtartják a talajt. Ezeken keresztül akár az is megtörténhet, hogy egy rosszabb állapotban levő fa egy egészségesebbtől "vesz" tápanyagot. A letermeléskor, főleg ha a tuskókat is kiszedik, ezek a gombák is kipusztulnak. Ha szálalást végzünk, és egy-egy fával történik ez, akkor semmi gond, a környező területekről vissza tudnak jönni a gombák. Ha viszont egy nagyobb területen történik tarvágás, akkor már a gombák nem lesznek képesek visszajönni erre a területre. Mivel a talajt nem képesek megtartani, az lemosódik. És mi lesz a lebontással? Gombák hiányában ezt sem lesz, aki elvégzi, tehát a kidőlt fák és az avar sokkal tovább hevernek ott. (Ha egyáltalán nem léteznének ezek a gombák, akkor egy idő után az egész emberiség nyakig állna a kidőlt törzsekben és az avarban... :) Ezért van az, hogy a felborult egyensúlyú erdőben ezeket már el kell szállítani. És ha nincs lebontás, a tápanyag sem újul meg: a tarvágás után felnövő erdőnek óriási energiabefektetésre (intenzív gondozásra) van szüksége, hogy önállóan is életképes legyen.

Ha érdekel, hogy mennyire természetes az erdő, ahol éppen jársz, akkor ajánlom a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által kiadott természetesség-mérőt. Ráadásul a felmért erdő adatait vissza is küldhetjük egy központi rendszerbe, amivel mi is hozzájárulunk a kutatáshoz.

Ezen a túrán egyébként megtudtuk, mi a különbség a fali gyík, a fürge gyík és a zöld gyík között, illetve a gyepi és az erdei béka között. A legtestközelibb élmény a békákkal az volt, amikor észrevettük, hogy egy betonkútba beleestek vagy húszan, és rettentően le voltak soványodva, úgyhogy az épp kéznél levő lepkehálóval kihalásztuk őket, és útra is küldtük őket a patak felé. Remélem, találtak azóta valami fogukra való rovart.

Gyepi és erdei béka

Permahétvége (2.) - még néhány kép

Ígértem még néhány képet a hétvégéről:

Így készítettük el a kartonos lasagna-ágyást. Letakartuk a területet kartonnal, így az alatta levő gyomok nem jutnak fényhez, és kipusztulnak. A kartonra elméletben gyommentes földet kell hozni, ebbe lehet ültetni úgy, hogy késsel kivágjuk a lyukakat a növények számára. Végül jól be kell öntözni az egészet, hogy a kartonmulcs bomlásnak induljon, illetve az is fontos, hogy folyamatosan nedvesen kell tartani a területet, hogy ne álljon le a bomlási folyamat. (Nekem sajnos ez a része nem vált be, mivel egy héten legjobb esetben is csak kétszer látom a kertet. A karton feletti rész sokszor repedtre szikkad. Jobb híján lemulcsoztuk kb. 20 cm vastagon szalmával és fűnyesedékkel.)

A lasagna-ágyás ültetés előtti formájában.

Így festett a komposztprizma, amit építettünk. 20 cm-enként rétegeztünk félig érett komposztot (őszi lomb volt valaha) és friss fűnyesedéket, amit a közeli utcákból vadásztunk össze.

Permakultúrásnak!

Permahétvége

Nagy örömmel mesélhetem el, hogy megtartottuk a kertben az első permakultúrás hétvégét, Baji Béla és Baranyai Vitália vezetésével. :) Sokan jöttek, akik már egy ideje foglalkoznak a témával, esetleg van saját földjük is, vagy épp keresik azt. Mások úgy érkeztek, hogy most kezdenek ismerkedni a permakultúrával, és sikerült megtenni az első lépéseket. Akárhogy is, nagyon örültem mindenkinek!

A csapat kreativitása nem ismert határokat: létrából és a kerti asztal lapjából percek alatt elkészült egy tábla :)

Nekem meg azért volt nagy próbatétel ez a hétvége, mert eddig nem kaptam visszajelzést két dologgal kapcsolatban (furán fog hangzani): nyilvánosság előtt vajon vállalható-e a kert? illetve logisztikailag elbír-e egy ekkora társaságot? És úgy láttam, hogy amit a kertben művelek, abban bőven megvannak a kezdő kertész hibái, de az irány jó. A szállás pedig elég volt hét embernek, napközben pedig könnyedén körbe tudtunk ülni húszan is. (Huh.)

Mivel foglalkoztunk? Béla részletesen beszélt a kertjéről, közben bemutatta az ökológiai kapcsolatokat is a kert növényei és állatai között. Másnap pedig Vitka vezetésével megbeszéltük a permakultúra alapjait és a permakultúrás tervezést. Ehhez kapcsolódott egy gyakorlati feladat is, amiben négy csoportra szétválva kertterveket készítettünk, amiben mindenki próbálta követni azokat a szempontokat, amire elvileg szánnám a kertet: közösségi összejövetelekre, önellátó zöldség- és gyümölcstermesztésre, kikapcsolódásra. Nagyon érdekes tervek születtek, és nem is egy ötletet felvettem a „még idén megvalósítjuk” listára!

A műhely

Szombat délután tartottunk egy kis ökológiai sétát: a kertben kezdtük, és az utcán át fokozatosan kiértünk a közeli felhagyott szőlőbe, ami már erősen gyomosodik és gyepesedik. 

Béla hengeres kecskebúzát talált! És nem kevés magot is fogott. Ökológiai séta a felhagyott szőlő szélén

Béla a saját példánkon elmagyarázta az ökológiai szukcesszió fogalmát (a társulások változása az idő múlásával egy adott területen). Mindig emlegetem itt, hogy van a kertben egy rész, a (két-három szobányi) „vadrét”, aminek az a története, hogy mióta öt éve kikerültek onnan a barackfák és a körtefák, semmilyen intenzív művelés nem történt ott, a füvet pedig évente egy-kétszer nyírtuk. Amikor a bolygatás megszűnik, először az egynyári gyomok jelennek meg a területen, majd őket követik az évelő gyomok, és csak ezután, a harmadik-negyedik fázisban jönnek a magasabb szárú mezei fűfélék és a tipikus réti vadvirágok. Ez alapján a kerti „vadrét” nagyrészt a második fázisban van, de vannak már növények a harmadikból is (például a réti perje). Ami sajnos nem okozott nagy meglepetést: a gyepesedő szőlőbe kiérve ugyanez volt a helyzet, az sem járt előrébb a harmadik fázisnál, és nem is tud „igazibb” gyeppé válni, mert azok a növények, amelyek még hiányoznak a társulásból, főleg védett területeken élnek, és nincs módjuk bekerülni. Béla szerint a szukcessziót úgy gyorsíthatjuk, hogy rendszeresen kaszáljuk a füvünket, de magasan (legalább 5 cm!), illetve a környéken begyűjtjük a mezei fűfélék magjait (június-július erre kiváló időszak!), és azok elvetésével segítjük a gyepesedést. A kerti „vadréttel” folytatott kísérletet pedig úgy fogom folytatni, hogy azt a jó sok orbáncfű-, apróbojtorján-, stb. magot, amit gyűjtöttem, beviszem a kertbe, és meglátjuk, jutunk-e tovább a mostani szakasznál :)

A szállásra visszatérve vacsora után megnéztük Geoff Lawton Bevezetés a permakultúrába című filmjét, ami igencsak inspirált minket a további gondolkodásra.

Ha már vacsora: mindenképpen szeretném itt is kiemelni Esztert, aki a Szatyorbolton keresztül mindenféle finomsággal ellátott minket, illetve főzött ránk. Ilyeneket:

Így festett egy vacsora: lekvár, padlizsánkrém, házi kenyér, répakrém, tojáskrém, körözött, háromféle házi sajt...

Az már tényleg a hab a tortán, hogy mindez pont a Szatyorbolton keresztül valósult meg, és az egyik permakultúrás/közösségi kezdeményezés összefonódott a másikkal.

Megvalósult az az álmom is, hogy legyen olvasósarok, mint ahogy tavaly Nagyszékelyen, a permatáborban

A vasárnapunk pedig azzal telt, hogy az előző napi tervezésből kiindulva néhány dolgot meg is valósítottunk: elkészítettünk egy komposztprizmát, kartonmulcsozás segítségével nyitottunk egy új ágyást (illetve ajándékba is kaptunk egyet azon a folton, ahonnan a félig érett komposztdombot elhúztuk :), sőt a kerti tavat is elkezdtük kiásni, mert kellett a föld a kartonos ágyás betakarására.

Összességében úgy érzem, nagyot léptünk előre: megtanultunk komposztálni, egyre többféle dolog fog teremni a kertben, egyre több helyen – ezek mind olyan dolgok, amiket tavaly még nagy elszánással tűztem ki erre az évre célnak. De leginkább a találkozásoknak és az együttgondolkodásnak örülök. Nagyon szeretném, ha a továbbiakban is sokan és sokfelől jönnétek/jönnének a kertbe, és minél több időt tölthetnénk tudáscserével és szórakozással.