Építsünk magaságyást!

Ha már magas kupacokban áll a zöldhulladék a kertben, és jó lenne eltüntetni; vagy ha valamiért nem szeretnénk közvetlenül a talajba vetni  - mondjuk azért, mert nem jó szerkezetű, vagy szennyezett - akkor a legjobb ötlet egy méretes magaságyás készítése. Miért jó ez? Fő előnyeként azt szokták emlegetni, hogy nem kell olyan mélyre hajolni, és kényelmesebb a munka. Ez tény, viszont van egy ennél sokkal jelentősebb küldetése is a magaságyásnak: gyógyítja a talajt és a kert élővilágát. Az óriási mennyiségű zöldhulladék visszaforgatása és alapos komposztálása megnöveli a talaj tápanyagtartalmát, javítja a szerkezetét, megőrzi a víztartalmát, mégis átengedi a többletvizet - és a legfontosabb: élőhelyet teremt a nélkülözhetetlen lebontóknak, a földigilisztáknak és számos rovarfajnak. Így ha szeretnék jót tenni a kertnek és az élővilágnak is, akkor munkára fel!

Tavaly a dombágyás összerakása sem volt rossz móka, viszont sajnos nem vált be. A módszerrel nem volt semmi gond: csak én gondolkodtam kicsiben, mert az igazi dombágyás valahol 1,5 méter magasságban kezdődik, alaposan betakarva, teraszosítva, és akkor máris nem folyik el a víz róla annyira. Nálam sajnos nem volt ennyi felesleges termőföld. 

Így aztán a tavaly tavaszi szezon sikertelensége után ősszel elkészítettem ezt itt fent, 75 cm magasságban. Októberben vetettem bele fokhagymát, áttelelő Téli vajfej salátát és sarjadékhagymát, betakartam ezzel a két ablakkal, így szellősen, és az eredmény magáért beszélt. A saláta remekül megfejesedett (ami szabadföldben sohasem jött még össze nekem), és egy hónapja szinte folyamatosan salátát eszem. A láda középső részében kb. 30 közepes fej saláta termett, folyamatosan egyeltem - eleinte kicsiket ettem, aztán ahogy egyre több hely lett, tudtak terebélyesedni.

Így hát idén rászántam magam egy második magaságyás építésére, és ezt most alaposan dokumentáltam, hogy megoszthassam veletek.

Szóval, visszatérve a kezdő gondolatra: miért szeretem ennyire a magaságyást a szabadföldi vetéssel szemben?

• Remek vízgazdálkodás. A globális klímaválság egyik következménye, hogy a csapadék egyre kiszámíthatatlanabb módon érkezik. A tavasz, ami még 10 éve is megbízhatóan sok esőt hozott, viszonylag rendszeresen, most már kifejezetten száraz évszaknak tűnik. Az utóbbi években több március telt el egyetlen csepp eső nélkül (de októberben is jártam már így). Ilyen körülmények között létfontosságú, hogyan gazdálkodunk a talajba érkező vízzel. A bolygó szempontjából még felelősségteljesebb gondolat, hogy a kerti csapból kiengedhető vízzel is csínján bánjunk, és amit egyszer kiengedtünk onnan, az minél jobban, minél tovább hasznosuljon. A permakultúrának is az egyik alapgondolata, hogy a beérkező vizet minél lassabban engedjük át a területünkön. Öntözéskor a szabadföldi talajra érkező víz a lejtéstől függően gyorsan elfolyik az adott ágyásról, de még nagyobb gond az, hogy sokszor több víz párolog el, mint amennyi tényleg beivódik a gyökérzónába. A magaságyás jól rétegzett szerkezete viszont olyan, mint egy szivacs: sok vizet felvesz, jól is tudja ezt tárolni, viszont ha hirtelen nagy eső érkezik, nem pang benne a víz, hanem egyszerűen továbbengedi a talajba. A rétegzésnél majd elmondom, hogy működik ez. (A friss magvetésnél, ahol szintén folytonos nedvesség és meleg kell, szintén nagy előnyt ad.)

• Mindenféle zöldhulladékot elnyel, őrületes mennyiségben. Egy éven át gyűjtögettem a kerti fák ifjításából visszamaradó nagydarabos fás zöldhulladékot, de ezenkívül gyűlt még gally, kiszáradt fű, apró tűlevél és tujalevél - körülbelül 3-4 köbméternyi cucc, ami egy városi zártkertben komoly mennyiség, és nagyon tud éktelenkedni a fű közepén. Lehet fogadni, hogy a képen látható mennyiségből (plusz még egyszer ennyiből, ami nem látszik) mennyit nyelt be a "gödör" :) Nagyon szeretem az FKF-et, mert például szelektív hulladékgyűjtést végeznek, meg ilyesmi - de a folyamatos zöldhulladék-újrahasznosítás az pont egy olyan kényelmi szolgáltatás, amire igazából semmi szükség nem lenne, ha minden családi- és társasház komposztálással megoldaná a helyben termelődő zöldhulladék visszaforgatását. A magaságyások építését úgy is felfoghatjuk, mint egy befektetést: az önmagában haszontalan zöldhulladékot betesszük egy szerkezetbe "érni", és ennek során, a lebomlás közben belőle a talajba jutó tápanyagnak köszönhetően óriási hozamot fog hajtani, amit majd a zöldségeink egészségi állapotán és tápértékén láthatunk.

• Gyógyítja a kertet és az élővilágot. Ha komolyan gondoljuk a kertészkedést, akkor a munkánk élővilágra gyakorolt hatását, a "tágabb képet" is tartsuk mindig szem előtt. Minden kertészkedés ott kezdődik, hogy a talaj egészségét, jó szerkezetét, tápanyagtartalmát őrizzük - és amit a termesztéssel kiveszünk belőle, azt folyamatosan visszatápláljuk. Szerintem nagyon jó kifejezés, hogy építjük a talajt. Valóban minden egyes nap hozzáteszünk valamit: vagy egy olyan apróságot, hogy egy kis frissen lenyírt füvet odadobunk egy gyümölcsfa tányérjába talajtakarásnak, vagy pedig olyan nagyobb projektet, mint egy magaságyás összerakása. A talaj egészsége abban nyilvánul meg, hogy mennyire alkalmas élőhely a benne lakó szervezetek számára (barátainktól, a földigilisztáktól a rovarokon át a gombákig). A magaságyás szivacsos, folyamatosan enyhén nedves szerkezete kitűnően alkalmas számukra - és valójában ők itt a főszereplők, mert a bepakolt zöldhulladék lebontását ők végzik el. A lebontás közben felszabaduló hő (akár 40-50°C) pedig a hidegebb évszakban is tovább lehetővé teszi a növények növekedését.

• Nem kell hajolgatni. Apróságnak tűnik, de ha egész nap hajolgatunk a kertben, estére nem áll be annyira a derekunk, mintha a földig kellett volna. Nem lebecsülendő előny! :)

Térjünk is rá a gyakorlati részre. Hogyan építsek magaságyást?

Előre jeleznem kell, ez is olyan, mint a főzés: ahányan vagyunk, ugyanazt az ételt annyiféleképpen készítjük el. Elismert szerzők munkáiból indultam ki, aztán a saját tapasztalat alapján, és még inkább az éppen rendelkezésre álló anyagok alapján módosítottam rajta. Úgyhogy íme az én receptem. :)

Méretezés

Ássunk egy 50 cm mély gödröt. (Azért lett ennyi, mert szerettem volna minden zöldhulladékot beletenni, illetve a négy sarkán a tartóoszlopokat ilyen mélyre leengedni, hogy stabilan tartsanak.)

A szélessége annyi legyen, hogy mindkét irányból benyúlva az ágyás bármely részét elérhessük majd: nálam ezért lett 125 cm széles. A hosszúsága pedig azért lett 250 cm, hogy ne legyen leeső faanyag, amikor méretre fűrészelem a deszkákat. A deszkák akácból vagy még inkább vörösfenyőből legyenek, azok a nedvesedésre duzzadással reagálnak, így elképesztően hosszú ideig tudnak szolgálni. (Érdekes infó: Velence is vörösfenyő-cölöpökre épült, azok pedig már áznak pár száz éve a tengerben.)

Összerakás

Inkább egy kicsivel szélesebb gödröt ássatok, hogy ne járjatok úgy, mint én, hogy utólag kell tágítani, amikor már tenném bele a keretet. :) Ha elértük a tervezett mélységet, nevezzük ki az egyik sarkot, amihez igazítjuk, és onnan kiindulva építsük fel körbe. Használjunk vízmértéket, főleg ha ilyen izgő-mozgó homokos talajotok van, mint nekem. (Amúgy vicces, hogy ilyenkor igazából talajszelvényt is készítünk, és megnézhetjük, miből is áll a kertünk földje. Nálam 40 cm alatt indul az alig vályogos homok.)

A négy tartóoszlop alá érdemes téglát tenni, hogy megakadályozzuk a  szerkezet süllyedését. Körbe a deszkákat fokozatosan rakjuk körbe: nevezzünk ki egy oldalt, ahonnan majd töltjük, ott még ne deszkázzuk fel - majd csak a végén.

Ha kész az ásás, és idáig eljutottatok, akkor már túl vagytok a munka legutálatosabb részén, és jöhet a jutalomjáték!

Indul a rétegzés! - avagy a szabadulás a zöldhulladéktól.

Itt érdemes képben lenni a szerves hulladékok típusaival, amik felhasználhatóak. Durvától a finomig haladunk, ebben a sorrendben:

1. Nagydarabos fás hulladék: fatörzs-darabok (a méretre vágásánál a lebomlás törvényébe gondoljunk bele: minél nagyobb darabban van valami, annál lassabban bomlik)
2. Kisdarabos fás hulladék: ágak, gallyak, vesszők
3. Cserje-nyesedékek, száraz szalma
4. Avar (a diólevéltől sem kell félni, mert 9 hónap bomlás után már nem marad benne csírázásgátló anyag; amúgy meg a felszíntől, ahol a csírázás történik, legalább 20 cm választja el)
5. Komposzt (ha az ágyás használatának megkezdéséig van még legalább 3 hónapunk, akkor félig érett komposzt is mehet bele)
6. Termőföld a legtetejére
7. Talajtakarás: ha épp van, friss fűnyesedék a legjobb

Fontos: a komposztig minden egyes réteg után szórjunk egy minimális (1-2 cm) vastag földréteget, és alaposan öntözzük be! A bomláshoz nedves közeg kell - szárazon teljesen leáll. (Az alsó rétegek szellőssége viszont biztosítja, hogy elég oxigén van a szerkezetben, így a lebomlás nem mehet át rothadásba.)

Mutatom is a rétegeket:

Nagy ágakra a kis gallyak tömkelege.

És a legjobb része az ajándék trambulin a kertésznek. :)

(Egyrészt több belefér, másrészt kisebb darabokban gyorsabban bomlik a fás cucc.)

Rákerült minden fás szárú holmi, amit csak fel tudtam lelni:

Aztán az avar, amit még a járvány előtt elkértem a kedves szomszédoktól. Az avarnál fontos, hogy minél jobban keverjük be földdel, szalmával vagy fűnyesedékkel, mert amúgy betömörödik, lemezt alkot, és elzárja a víz útját. Az alábbi képen félig érett komposzttal forgatom össze az avart.

 A legtetejére pedig normál kerti termőföldet terítettem. Azért nem ér a tetejéig, mert elfáradtam, és egy másik napra hagytam a maradék föld visszalapátolását. :) Kész állapotban kb. 20 cm-es földréteg lesz a tetején. Ahogy a növényeink elkezdenek nőni, gyökereikkel hamar lejutnak majd a komposztos rétegbe, és imádni fogják, amit ott találnak!

Ez a magaságyás csak 45 cm magas lett. Rájöttem, hogy takarékosabb a deszkával, ha inkább mélyebbre viszem le.

Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok - amúgy mindenkit csak biztatni tudok, hogy amint lehet, fogjon bele, minden szempontból megtérül a munka! A keret beltartalma kb. 6-7 év alatt bomlik el teljesen, ezalatt fokról fokra süllyedni fog, ahogy a "tartószerkezet" elkorhad. Ha utána úgy döntünk, hogy arrébb visszük, akkor is kitűnő minőségű, újraépült talajt hagy maga után. Ha viszont folyamatosan akarjuk használni, akkor pedig töltögessük komposzttal, és takarjuk ugyanúgy, mint a szabadföldi talajt. Esetleg adjunk neki fél év pihenőt, amikor rátöltünk újra egy teljes rétegsort.

Sok sikert mindenkinek!

Építsünk dombágyást!

Van egy kertész. Már szinte ki sem látszik a rengeteg fatörzsből és gallyból, ami szerves anyagként felhalmozódott a kertjében. Ráadásul még néhány elképesztő erdőillatú komposztbuckán is át kell lépdelnie, ha bárhová el akar jutni a kertben. Hát ez tarthatatlan helyzet... Mit lehet ilyenkor tenni? Építsünk dombágyást! Aztán, ha kész, elmehetünk összeszedni a környéken heverő kidobált karácsonyfákat is, és kezdhetjük elölről az egészet...

A hagyományos termesztési formák - sorba vetés, négyzetrácsos kert - mellett egyre többen ismerik már az olyan alternatív megoldásokat, mint a vegyes parcellás vetés, magaságyás és a dombágyás. Én most a dombágyást kezdtem el tesztelni. Egyrészt még sosem próbáltam, és így kíváncsi voltam, hogyan működik, másrészt úgy láttam, új elemként kitűnően illeszkedne a permakultúrás rendszerembe.

A permakultúra egyik fő gondolata, hogy egységes természeti rendszerként lássuk a kertünket, és benne saját magunkat is, a kertben forgó anyagokkal és vízzel pedig felelősen bánjunk. Ami engem illet, tavaly ki kellett vágnom nyolc elszáradt tuját, ezt a rengeteg fát pedig valahova tennem kellett. Az alapszabály az, hogy az itt létrejött szerves anyagot nem viszem ki a területemről. Két oka van ennek: az egyik az, hogy ezt az anyagot ezek a növények az innen kivett tápanyagból építették fel, és ennek a tápanyagnak ebbe a talajba kellene visszabomlania, hogy további növényeknek adhasson életet. A másik ok pedig az, hogy nincs szükség arra, hogy egy kukásautó benzint égessen azért, hogy elvigye a zöldhulladékomat (műanyag zsákban!) a Főkerthez, ahol ugyan komposztálják, és elvileg onnan visszavásárolhatnám (extra kiadás!), de a máshonnan vásárolt komposztba valahogy mindig belekeverednek műanyagdarabok és még ki tudja mi, amit nem is látunk szabad szemmel. Szóval maradok annál, hogy házilag. :)

Így jutottam el oda, hogy kéne valami, ami képes elnyelni rettentő mennyiségű fás zöldhulladékot a legkisebb pénz- és munkaráfordítással - ezért kipróbáltam a dombágyást.

A dombágyásról legelőször a permakultúra-táborokban és a Biofüzetek sorozat 4. részében (Dombágyásos kertművelés) hallottam. Az ötlet - nahát, ez is! - eredetileg Kínából származik, de Európában német kertészek dolgozták ki az alapjait a hatvanas években. Szóval annyira már nem új dolog. :)

Miért jó nekünk a dombágyás?

• Kis területen sokkal nagyobb terméshozamot tudunk elérni, mintha a talajszinten vetnénk sorokba. Ez azért van, mert sokkal több tápanyagot tartalmaz a terület, ezért valamivel sűrűbben is hagyhatjuk a növényeket.
• Mivel sűrűbben fedik be a felszínt a növényeink, így a gyomok jóval kevesebb tápanyaghoz és helyhez jutnak, tehát versenyhátrányba kerülnek. Hajrá zöldségek!
• Kihasználhatjuk a növénytársítások lehetőségét is, és telepíthetünk egymáshoz közel olyan zöldségféléket, amik védik egymást vagy serkentik egymás növekedését.
• Mivel kiemelkedik a földből, a dombágyás bevethető felszíne is nagyobb, mint a terület, amin áll, majdnem a kétszerese - szóval a matematika is a mi oldalunkon áll most :)
• Ha megfelelően zajlik a korhadás, ez meleget sugároz, tehát korábban kezdhetünk vetni és tovább takaríthatunk be - azaz meghosszabbodik a tenyészidőszak.
• 7 évig garantálja a megnőtt terméshozamot, és bár évről évre fokozatosan kimerül, még a 7. év után is úgy marad ott utána a talaj, hogy alaposan megemelkedik a humusztartalma. Így lépésről lépésre meggyógyíthatjuk a kertünk talaját.

Van hátránya is azért?

Sajnos van.

• Munkaigényesebb, mert rendszeres ápolásra szorul: az ápolási munkái közül legfontosabb az öntözés, mert az építmény folyamatos lebomlásához és a tápanyagok felszabadulásához a dombot állandóan nedvesen kell tartanunk. A nagyobb felületnek is ez a hátránya, hogy jobban éri a nap, a szél, így könnyebben kiszárad. Csepegtető öntözésben is érdemes gondolkodni.  Emellett gyomtalanítanunk is kell: még ha kevesebb is lesz, addig kell kiszednünk őket, amíg kicsik, mert egyébként a fejlett gyökérzetük már komoly darabokat szakítana ki az ágyásból, ha sokáig várunk a kitépésükkel.
• Nem kezdőknek való logisztikai feladvány: ugyanis sokféle anyagnak kell rendelkezésre állnia a felépítéshez, amikről már hónapokkal előtte gondoskodni kell. Be kell szerezni a fatörzseket, ágakat, gallyakat; gyeptéglát kell vágni vagy avart kell gyűjteni; és ami a legidőigényesebb, a takaróréteghez megfelelő mennyiségű kitűnő komposztunknak kell lennie, aminek az elkészülése nyáron is minimum 3 hónap. A komposzthoz pedig kell "barna" fás anyag, "zöld" nedves, lágyszárú hulladék, konyhai hulladék, és föld.

Hogyan építsük meg?

De ha ez mind megvan, akkor már igazi jutalomjáték az összerakása. A legfontosabb, hogy észak-déli irányban jelöljük ki a területét, hogy mindkét oldalát egyformán érhesse a nap. Ajánlott szélessége 1,5 - 2 m, hosszúságát pedig 8 m-ig növelhetjük helytől függően. Magassága a rendelkezésre álló anyagtól függ, de érdemes nagyjából derékmagasságban vagy kicsit fölötte tervezni a tetejét (kb. 1 m) - hogy kényelmesen elérjük.

Így következnek a rétegek egymás után:

• Árok: a teljes alapterületen ásunk egy 30 cm mély árkot
• Szerves anyag: az árok közepétől indulva behelyezzük a fás hulladékot, vastagtól a vékony felé haladva (törzsek, ágak, gallyak, szárak, szalma)
• Tömörítés, Öntözés: a réseket töltsük ki talajjal, tömörítsük meg - és kezdjük el beöntözni, hogy az alsó rétegek is nedvesek legyenek (ajánlott nedvesség: "mint egy kicsavart szivacs", pont mint a komposzthalom készítésénél)
• Gyeptégla, Avar, Föld: takarjuk be gyeptéglával vagy jó sok avar és kevés föld keverékével - ismét tömörítsük, majd öntözzük be
• Komposzt: végül takarjuk be az egészet kitűnő komposzttal kevert kerti földdel - és megint tömörítsünk, alakítsuk formára (lapogassuk le a tetejét), és utoljára is öntözzük be.

A dombágyást ősszel érdemes megépíteni, jól betakargatni avarral a fagyok ellen, aztán hagyjuk pihenni kora tavaszig, amikor elkezdhetjük bele a magvetést vagy a palántázást.

Mi fog történni ezután a dombágyásunkkal?

A lombréteg korhadásához 2-3 évre van szükség, a fás részek pedig 5-7 év alatt bomlanak el, ezalatt folyamatosan táplálják a dombágyás talaját.  Minél több szilárd fás anyagot használunk fel, annál tovább él az ágyás, mert ezek bomlanak a leglassabban. Az évek során egyre jobban lelappad a domb. Mivel megnövekedett tápanyagtartalmat hagy maga után a talajban, nem érdemes még egyszer ugyanoda tenni az ágyást (a tápanyag-túladagolást elkerülendő), hanem vándoroltassuk.

Hogyan vessünk bele?

A dombágyáson nem kell megvárni, amíg felszárad a talaj, hanem minél korábban, már februárban elkezdhetjük a vetést a korai zöldekkel (zsázsa, korai sárgarépa, petrezselyem, saláták, zöldborsó, spenót, sóska); utána majd jöhet a káposzta, zeller, retek, hagyma; májusban pedig a domb tetejére a paradicsom.

Mivel a dombágyás tápanyagtartalma évről évre csökkenni fog, érdemes úgy gondolkodni, hogy a leginkább tápanyagigényes kultúrákkal kezdünk, tehát az 1-4. évben vegyeskultúrás zöldségtermesztésre érdemes használni. Az 5. év tavaszán vethetünk bele csillagfürtöt, ami pillangósvirágúakhoz híven nitrogénnel fogja gazdagítani a talajt; virágzáskor pedig belekapáljuk a talajba; utána pedig augusztusban teleültethetjük szamócával az egészet, ami két évig maradhat. A 7. évben, miután áprilisban leérik a szamóca, még egy évre burgonyát is vethetünk bele.

*                *                *

Ha tetszett a móka, kezdd elölről az egészet!

Annyira poén volt az összerakása, hogy elhatároztam, máris elkezdem gyűjteni az anyagot a következőhöz. És amikor elkezdtem ezen gondolkodni, összekapcsolódott a fejemben egy másik problémával, ami már évek óta bökte a szemem: a januárban kidobált rengeteg, rengeteg karácsonyfa.

Amíg nem dombágyásban gondolkodtam, addig nem akartam a meglevő tujahulladék mellé még fenyőt is behozni, mert egyik lassabban bomlik, mint a másik, és egy évtized alatt nem lehetne annyit tábortüzezni, hogy ez mind elfogyjon; itt a XVII. kerületben pedig - szerencsére! - már tilos az avarégetés is, meg a zöldhulladék otthoni eltüzelése is, mert pocsék a fűtőértéke, és több szennyezést okoz a környezetben is és a kéményben is, mint amennyi haszna van. Szóval ez a megoldás is ki van csukva.

A dombágyás viszont pont ezen segít. A karácsonyfákat a szemétszállító hivatalosan a távfűtő művekhez juttatja el, ahol a távhőben hasznosul az energiája, és nem mondjuk a kommunális hulladékban végzi. Ez szép és jó, mert a semminél tényleg jobb - viszont ezt a távhőt azért mégiscsak ugyanazzal a tarifával adják el nekünk, mint mondjuk a szén- vagy földgáztüzelésből származót, így ez csak apró szépségtapasz. Az igazi gond magával az égetéssel van: az élő fa a növekedése során szén-dioxidot lélegzik be a légkörből, és többek közt ezt is beépíti a saját testébe, ahogy növekedik. Egyre többet. Viszont amikor elégetjük a fát, ez a folyamat megfordul, és a megkötött szén-dioxid kiszabadul a levegőbe, tovább fokozva az üvegházhatást és a globális felmelegedést. Ezért környezetvédő szemmel is fontos, hogy ez a szén-dioxid megkötve maradjon, vagy magában a fában, vagy pedig - ha elkorhadt - a talajban. Úgyhogy nekiiramodtam, hogy minél több kirakott karácsonyfát bevonszoljak a kertbe.

A fákat legallyaztam, most külön kupacban vannak a törzsek és a gallyak

Oké, oké, de mindenki mégsem csinálhatja ezt. Hát, nagyon szép lenne, de persze, hogy nem. Én eddig 10-nél járok, de az idei évben meglátom, hogy hány fát képes "eltüntetni" a kert, és akkor már konkrétabb számokat is tudok mondani. Most durván úgy becsülöm, hogy ha minden utcára jut csak egy ilyen őrült, mint én, és ők csak egyetlen közepes méretű dombágyást csinálnak, akkor már meg van oldva a helyzet. Ez azért nem olyan rossz arány! :)

Ma reggel még ökörszemet is láttam az ágkupacon

Az extra öröm pedig az, hogy találtam egy okot, hogy már januárban is kertészkedhessek... :)

Ráadásul valaki úgy dobta ki a fáját, hogy rajta hagyta a csillagszórót, úgyhogy még egy kis plusz karácsony is jutott.

Lantos Tamás előadása a természetszerű gyümölcsészetről

II. Nyílt Tér Ökotábor - Hosszúhetény, 2015. június 19.

A gyümölcstermesztésnek sokféle módja van: a skála végpontjai egyfelől az iparszerű gyümölcstermesztés (pl. Izraelben konkrétan aratják az almát), másfelől a természetes állapotok meghagyása, az erdőkert. A skálán valahol az iparszerű oldal felénél helyezkedik el az, amit ökológiai gazdálkodásnak nevezünk, ami Tamás szerint egy instabil állapot. Ha jogszabállyal vagy anyagilag támogatják, akkor meg tud maradni ezen a ponton a gazdálkodás, de alapvetően nyomás van a gazdálkodón, hogy vagy az egyik, vagy a másik irányba elmozduljon.

Pl. jön a Taphrina, mit csinálok? Az ökológiai gazdálkodásban rezes-kénes kezelést alkalmazhatok, viszont ez minden gombát elpusztít, ami által csökken a diverzitás - ez tehát az iparszerűség felé lök minket, és a kártevők száma nőni fog. Ha viszont nem avatkozunk be a Taphrina ellenében, akkor elpusztul a barackunk, azonban hosszú távon nőni fog a diverzitás, és később kevesebb növényvédelmi gondom lesz - ezzel pedig elmozdultunk a természetszerű irányba. Az emberi gyógyítással analóg az, hogyha akkor is beavatkozunk, amikor nem kéne, vagy túl durva a beavatkozás (pl. antibiotikumok használata).

A skála másik végéhez közel található az alkalmazkodó gyümölcsös (ami egy termelésre beállított hely), illetve még közelebb a gyümölcsény (ami már egy gyümölcserdő).

Akár a szántó, a gyümölcsös, sőt, a lakótelep is tekinthető erdőnek. Mert az erdő egy folyamat, a természet szerveződése folyamatának, azaz a szukcessziónak a végpontja. Ha egy területet elhagy az ember, akkor a természet visszaveszi. Ha felszántunk, bolygatunk egy területet, az a szukcesszió visszavetése.

A gyümölcsös azért emelkedik ki a művelési ágak közül, mert a  legközelebb van az erdőhöz. A produkció is itt a legtöbb, itt termelődik a legnagyobb biomassza. Ugyanis minél szervezettebb az ökoszisztéma (azaz minél erdősebb), annál több a bruttó produkció. A bruttóból le kell vonni a rendszer saját szükségletét, így kapjuk a nettót. Az őserdő így pl. pont nullán van, azaz pont forog az anyag - ezért van az, hogy ott szinte nincs is talaj. Nálunk, a mérsékelt övön jobb a helyzet, itt már van nettó produkció is, azaz van elvonható termék. Erre van szükségünk nekünk, embereknek.

Az energiaültetvény (pl. a 2-3 évente aratott fűz-nyár ligeterdő) újratermeli magát, viszont a vállalkozó itt kívülről gazdálkodik, és azt számolgatja, mennyit lehet elvonni a rendszerből, és pénzt akar termelni vele. Az erdőkerti gyümölcsész viszont belülről gazdálkodik. Nem elvonni akar onnan, hanem részt akar venni a rendszer fenntartásában. Mi is a rendszer elemei vagyunk, mint bármelyik élőlény. Az erdőkert mindennel ellát minket, nemcsak gyümölccsel.

Ha nincs ember, akkor előbb-utóbb létrejön az erdő. Szukcessziós sorrend: gyom > gyep > bozót > erdő. Tehát már a gyepben is benne van embrió formában az erdő. Kódolva van benne, hogy milyen erdő lesz. Az embernek két választása van: vagy leállítja a szerveződést (ez az ipari mezőgazdaság), vagy részt vesz benne. Ez utóbbi kicsit más lesz, mint ember nélkül, de nem alapvetően, mert klimaxtársulás-szerű marad. Ez azért fontos, mert ha komplex és diverz egy rendszer, akkor nehezen omlik össze.

Mit utasít vissza a természetszerű gyümölcsészet? A növényvédő szereket, és a piac torzítva irányító hatását. Belső irányítású a rendszer. Vannak olyan nézetek, EU-s dokumentumok, amelyek úgy fogalmaznak, hogy "az ember káros hatását akarják csökkenteni", de az ember mégsem gondolhat kártevőként saját magára, hanem növeljük inkább a jó tevékenységünket. Az ember teremtőként is részt tud venni a természet folyamataiban, ez a természetszerű gazdálkodás (ez lehet erdő-, tó-, folyógazdálkodás, stb., minden!)

A szukcesszió stádiumai kb. 120 év alatt jutnak el a végpontig, a zárt erdőig. A gyep csak nagyon alacsony csapadékú területen természetes végpont. A hegyvidéken csak sziklás, sekély talajú részeken nem tud befásodni a táj, egyébként mindenhol be fog. Ha megfelelően ismerjük a termőhelyet, a stádiumokat, a jellemző fajokat, akkor fel tudjuk gyorsítani ezt a folyamatot. Pl. úgy, hogy tudatosan visszük be a galagonyát, csipkebogyót, füveket, tölgymakkot. Rásegítünk. Az emberrel együtt így akár még többre is képes lehet a természet, mint nélküle. Schmidt Egon is megfigyelte, hogy egy gyümölcsösben előforduló madarak változatossága nagyobb, mint egy természetes erdőben. A beavatkozással az is elérhető, hogy a szukcesszió minden egyes stádiuma és a különböző élőhelyek egyidőben legyenek jelen - azaz az erdő, a kaszált gyep, a sövény (bozót), a zöldségesnek felásott parcellák, a vizes élőhely, stb. - miközben a természetben ezek közül mindig csak egy van jelen egyszerre. Minden stádiumnak más-más a fajösszetétele, de ha ilyen módon avatkozunk be, akkor így sokkal több faj együttes megélhetését tudjuk biztosítani.

Az ökológiai gazdaságban az okszerű növényvédelem számít fejlettnek. Meg kell tudni, hogy milyen kártétel várható, majd ki kell permetezni a megfelelő szert. Van még biológiai növényvédelem is, amely a paraziták parazitáit juttatja ki, vagy más módon működik, pl. színcsapda. A természetszerű gyümölcsészet nem tartja ezt helyesnek, csak rendkívüli esetben - mert a kellően magas szintű szervezettségi állapot (szukcessziós szint) megoldja a növényvédelmet.

Ezt nevezzük niche-telítettség állapotának, amelyben minden ökológiai fülke foglalt. Nem a fizikai tér foglalt, hanem az ökológiai, tehát más növény- és állatfajok már nem férnek be. Viszont vannak inváziós növények, amelyek borítják az elméletet, mert ezek már elfoglalt ökológiai terekről képesek kiszorítani fajokat. Ezek a növények az iparszerű növényvédelem és a globális értékesítés miatt szabadulhattak így el, illetve még a messze földről behozott dísznövények kivadulása és a termés tonnaszámra való behozatala miatt.

A niche egyébként egy sokdimenziós tér: elemei a vízkészlet, talaj tápanyagellátása, nappal hossza, hőmérséklet, stb. Minden növény csak egy adott szakaszon belül találja meg az életfeltételeit. A teret felosztják egymás között a fajok: a pionír növények harcolnak (azaz versengenek) különösen masszívan, és ahogy egyre régebbi és szervezettebb a rendszer, úgy nő az együttműködés szintje. A pionír társulásban maximális a versengés, a klimax társulásban maximális az együttműködés. Mondják, hogy "a versenytől működik jól a gazdaság", de ez nem igaz, csak akkor, ha a gazdaság szerveződése alacsony szintű, és ha alacsony szinten megrekesztjük a gazdaság működését.

Ha eljutunk a természetszerű gyümölcsös állapotába, akkor a fajok kénytelenek lesznek együttműködni, hogy kiszorítsák a nem odavaló fajokat - mert már működik a rendszer. Ha a rendszer eléri a niche-telítettség állapotát, akkor maga a rendszer nem fogja beengedni pl. a harlekin-katicát, a moníliát, stb. Amint elkezdünk permetezni, vagy más módon sebezzük a rendszert, azzal máris ökológiai teret szabadítunk fel az inváziós fajoknak. Egy telített gyepbe nem tud belemenni a parlagfű, csak ha ásunk és bolygatunk. A zárt rendszert hagyni kell kialakulni. Mert ha bolygatjuk, akkor még több jön - meg kel várni, hogy maguk a növények szorítsák ki maguk közül, és természetesen végbemenjen az ökológiai terek elfoglalása. (Ugyanakkor tényleg vannak agresszív inváziós fajok is, amik zárt rendszerbe is betörnek.)

Vállakozói szemmel pedig természetes, hogy jön majd a cseresznyelégy lárvája és a monília, mert ők is a rendszer részei. Viszont egy bizonyos szintet sosem fog meghaladni: 20-25% kártétel a maximum. Ennyit meg el kell tűrnünk, mert a ráfordításaink a másik oldalon szinte nullára csökkennek.

Mit tegyünk a moníliás ágakkal? Csak akkor vágjuk le őket, ha más ok miatt kell (pl. ritkítás); pusztán a betegség miatt ne vágjuk le. A kaszálékot, levágott ágakat is hagyjuk bátran ott, abban szaporodik a legjobban a gomba. Nem fogják engedni a betegségeket járványszerűen elterjedni.

Viszont ha nincs növényvédelem, akkor a sikerhez az is kell, hogy a diverzitás is magas legyen!

-------------------- (innentől már inkább kérdezz-felelekké vált az előadás)

Azzal is tisztában kell lenni, hogy "egy fecske nem csinál nyarat" - azaz egyetlen kert nem változtat meg semmit, ennek közösségi tevékenységgé kell válnia. Az emberi lustaság a kisebbik rossz, mert akkor legalább tud működni a természet. A túlszabályozást nehezebben viseli el.

Metszés: azt kell néznem, hogy a fa magától olyan koronaformát növeszt-e, mint a természetben? Metszéssel akár 100 évvel meghosszabbíthatom a fa életét. A beavatkozás helyességét az jelzi vissza, hogy a fa hosszú ideig életben marad. Ritkító metszéskor azt az ágat vágom ki, amelyik amúgy is kiszáradna. Ez is hosszabbítja a fa életét. A berkenye jó példa a metszésre: vadon magától hosszanti növekedésbe kezd, gyorsan magas törzset nevel (ez van benne genetikailag), hogy állja a versenyt a zárt erdőben. Ha metszem, akkor viszont hagyom alacsonyan nőni - egy ritka gyümölcsösben minek is nőne magasra? A dió ezzel szemben érzi a különbséget: ha nincs versenytárs, akkor már 1 méteren elágazik.

Magfogás a mezőn: jó ötlet! Magától 10 évig is eltartana, mire onnan bejut a mag a kertembe.

Kaszálás: úgy tegyük, hogy különböző korú gyepek legyenek.

Telepítés: a permakultúra hibája az, hogy túltervez; adottságok felmérése alapján tervez a szobában. A természetszerű gyümölcsész kimegy a területre, figyeli, átéli, hogy a része. Stimulus-response, azaz inger-válaszreakció alapon. Cselekszünk > jön a visszajelzés > reagálunk. A jelzéseknek megfelelően avatkozunk be. Például feltehetünk úgy egy kérdést, hogy rohadt vadkörtéket szórunk szét: "hol hajt ki? hol fogadja be a terület? hol érzi jól magát?" Egy adott területen belül is nagy különbségek lehetnek. 3-4 év múlva már látjuk a termését: eldöntjük, hogy jó lesz-e nekünk. Ha igen, megmarad - ha nem, átoltjuk. Ráadásul magról nőtt, így biztosan jól érzi magát, és erős, állékony fa lesz. A magszórásnál ez derül ki, hogy ami nem érzi jól magát, az nem fog kikelni. Persze nem sorban lesznek majd a fák... Amit meg a madár szórt el, az erősebben fog nőni. A faiskola egy elavult módszer - a fát legjobb vetni, vagy max. kis földlabdával átültetni. Volt olyan kísérlet, amikor ültetett vagy vetett fát hasonlítottak össze: a vetettnek jóval nagyobb és más lett a koronája.

Ugyanígy a metszett fa életképesebb lett, mint a nem metszett. Egyébként a metszés módja esztétikai kérdés. Ami szép, az jól is működik + kell még hozzá némi élettani tudás. Sokat kell nézegetni, és csak egyet-kettőt vágni, óvatosan. Megelőzi a betegségeket, könnyebb betakarítani. Fán kell-e elérni a termést (téli alma), vagy pedig a hullottat kell felszedni (törökmogyoró)? Vannak fura körték is (pl. fekete körte), ami "mielőtt megérne, lehullik". Akkor megfelelő a környezet, ha van sok anyafa, amiről behozhatják a magokat a madarak. A vadcseresznye, vadkörte magját húsostul kell szórni. A természetszerű gyümölcsösben méheket sem kell tartani virágbeporzásra, mert van úgyis annyiféle rovar.

Ahol látom, hogy kezd felnőni a fa, ott léket vágok, hogy teret és fényt kapjon. Törzserősítő oldalhajtásokat hagyok meg. Ha már záródott a rügy, akkor már nem nő tovább. Ha pálcikavastag fa nő méterekre, mert versenyez, akkor visszametszem 60 cm-re, hogy erősödjön. Még így is lehet hosszú életű a fa, ha a teljes lombját leszedem. Az erdei vadak is elsősorban a hajtásokat vágják le, nem a füvet.

Körtét, diót vissza lehet vágni 3-4 cm törzsátmérőnél 60 cm magasságig. Nem mindegyik fa viseli el a visszavágást - termőhelytől, fajtól, fajtától függ. + ha megvágtam, akkor jól "meg is kell etetni" a fát, trágyázni, kaszálékkal letakarni, Mire a gyökeréig jut a trágya, addigra már nem éget.

Szaporodási stratégiák: az R-stratégiájú fajok sok utódot nemzenek, arra számítva, hogy sok elpusztul; nem gondozzák őket, mozgékonyak, rövid életűek. A K-stratégisták kevés utódot hoznak világra, de sokat gondozzák őket, gazdálkodnak a forrásokkal, hosszabb életűek. Mi is választhatunk, hogy sok fát telepítünk kevés gondozással, és marad, ami marad a vadkár után. (A vadkár sosem teljes, mindig vannak vakfoltok, amik kiesnek a csapásaikból.) Illetve a keveset beoltjuk, amikor már vázágai vannak, így "kinőnek a vad foga alól".

Kaszálunk is kézzel(!): így észrevesszük a magoncokat. Csináljunk különböző korú gyepeket: az egyes részeken legyen évente 0, 1, 2 vagy 3 kaszálás. Aztán váltsunk. Haszonnövények is megjelenhetnek maguktól, akkor hagyjuk őket magot szórni. A kaszálékot slendrián módon gyűjti Tamás, így 1/3 része ott marad a kaszálón. Ez pont annyi, hogy alatta még nem fülled be a gyep, át tudja nőni.

A kaszálékkal körbemulcsozzuk a fiatal fákat. A takarással újabb élőhelyet hozunk létre a pocoknak, de őrá meg vadászik a rézsikló. Jöhet még lábatlangyík, sündisznó. A téli csapadék végét várjuk meg - és amikor már jól át van ázva a talaj, akkor kell takarni 15-20 cm félig komposztálódott kaszálékkal, újra meg újra. Augusztusig ki fog tartani ez a vízkészlet. Az őszi takarásnak meg aláköltözhet az egér, a pocok. A takarásnak mindig a lombkorona csurgójáig kell érnie - pedig a gyökér igazából még kijjebb nő. Sőt, a gyümölcsfák gyökere össze is kapcsolódhat. Vigyázzunk arra, hogy a törzs körül ne takarjunk, hanem hagyjunk egy szabad gyűrűt a törzs körül.

Oltás: egész évben lehet, I-X. A tavaszi fás oltás magasan (1 m) történik, derékban visszavágással, utána a növény a ráoltott oltócsapot fogja növelni. 2-2,5 méterre nő meg, így már az első évben lehet koronát nevelni. Ami nehezen ered meg (pl. őszibarack, húsos som), ott VIII.-ban kell szemezni.

A metszésnél a minimális beavatkozás elvét tartsuk, és a természetes koronaformát. A birs pl. rövid törzsű. Minden fánál más a törzsmagasság, erre figyeljünk!

Sarjtelepek: akkor nőnek igazán, amikor az anyafa már elpusztult. Ezekben akár minden sarjat más-más fajtára lehet beoltani :)

Sövény: itt mesterséges szerkezetet kell létrehozni, mert sokféle ökológiai terünk van: szoliter fa, facsoport, ritkán álló fák, gyep, vizes élőhely, pocsolya, tó - és a sövény lesz az, ami elhatárolja ezeket. Lehet élősövény, vagy pedig a felhalmozott nyesedék. A sövény határmenti terület két tér között, és ezek tipikusan nagyon fajgazdagok, mert mindkettő fajai előfordulnak bennük. Ide gyümölcstermő növényeket is lehet telepíteni: pl. ribiszke, szeder. Tagoljuk a tájat! R. May ökológus is megmondta, hogy az a stabil ökológiai rendszer, amely önszabályozó alrendszerekre épül, nem pedig homogén.

Drávafokon vannak tanfolyamok, Gonda István metszésben nagyon jó, pl. VII. végi zöldmetszés.

Email: ormansagalapitvany@gmail.com

Őszi gyümölcsész permahétvége

Sajnos mindeddig visszatartott az időhiány, de most végre itt az alkalom, hogy írjak a két hete megtartott őszi gyümölcsész hétvégénkről. Ez volt a második ilyen alkalom a kertünkben, de amíg a tavasziban megpróbáltunk egyformán fókuszálni a permakultúra közösségi-társadalmi és kertészeti oldalára, most inkább az volt a cél, hogy végig a kertészettel foglalkozzunk, és minél mélyebbre merüljünk a témában. (És remélhetőleg lesz majd lehetőség a jövőben arra, hogy a permakultúra tervezési, társadalmi, közösségszervezési témáinak is szenteljünk egy teljes hétvégét.) Őszi aktualitásuk miatt a gyümölcsészet és a gyepesítés témáját szemeltük ki főleg, de ezek mellett ezerféle témában hangzottak még el kérdések.

A kerti foglalkozásokat Baji Béla vezette, aki ismét bemutatta a kertjét egy prezentációval. Volt szó az erdőkert kialakításáról; arról, hogy miként lehet takarással jól "területet hódítani"; zöldtrágyanövényekről; háziállatok alkalmazásáról az erdőkertben; illetve öntözés nélküli erdőkertről.

Nagy örömömre sikerült úgy alakítani a szombati napot, hogy a plakáton beígért sok gyakorlati tevékenység meg is valósult: Béla nagyon kedvesen hozott három kis sombokrot, amiket el is ültettünk a hátsó fal tövébe (ahonnan nyáron kivágtam a tujasort), utána rendbe raktuk a málnát, ami mindenfelé nőtt, és megtanultuk, hogy kell rendesen karót leverni. Hát így:

Először egy vascsövet verünk le kb. fél méter mélyen, aztán ebbe a lyukba engedtük bele a fakarót, amit így már jóval könnyebb lesüllyeszteni, és szilárdan is tart.

Foglalkoztunk a beteg cseresznyefával is, tanultunk ismét a komposztálásról (sose lehet eleget!), aztán elkezdtünk felkészülni a nap legnagyobb kihívására: egy hároméves diófa-csemete átültetésére.

Mielőtt hozzáláttunk az ásáshoz, Béla elmagyarázta, amit tudni kell a különböző gyökérzettípusokról

Ezután elkezdtük az ásást...

"Ez a fa már a miénk!"

A fa az utcára kerül, ezért legalább 2 méternek kell lennie a talajtól az első elágazásig, hogy a közlekedést ne akadályozza. Ezért a lejjebb növő ágakat tőből lemetszettük, és lenolajkencével bekentük. Hagytunk néhány törzserősítő csapot is, amelyeket majd a fa növekedésével szintén le lehet metszeni tőből, és most feljebb hagyni néhány újabbat - és így tovább, amíg csak el nem éri a fa azt a magasságot, amit szeretnénk.

A diófa átültetése után még arra is volt idő, hogy a környéken elmenjünk egy rövid "ökológiai" sétára. Ahogy tavasszal, most is szemügyre vettük a közeli felhagyott szőlőföldet, ahol nagyon remekül végig lehet követni, hogyan veszi ismét birtokba a területet a természet. A szukcesszió már ott tart, hogy a magas fű közül itt-ott kifigyel egy varjú-vetette diófamagonc, de vadrózsa is van bőven, meg néhány köpött almamagonc is. Még 5-10 év, és becserjésedik; aztán még 15-20 év, és akár erdő is lehetne ott. Ami különösen érdekes a területben: azon túl már a Cinkotai-kiserdő terül el, ami mögött pedig a Naplás-tó található - ez a kettő pedig már helyi védettségű terület. Nem lenne rossz, ha esetleg a jövőben ezt a felhagyott részt is védetté nyilvánítanák - a Cinkotai-kiserdő is úgy jött létre, hogy a korábbi megművelt területre erdőt telepítettek.

Béla határoz, mi meg kérdezünk és jegyzetelünk... :)

Ezután ugyanígy körbesétáltunk a kertben is, ahol többször is szóba került a fák koronájának alakítása: megmetszettük a kis csüngő szederfát, és rétegeztünk még csipkebogyót is. Ha kinő, jövőre egy egész csipkebokor-erdőt telepíthetünk... :)

Vasárnap tértünk el a konkrét kertészkedéstől a rokon témák felé. Victor András meghívott előadóként beszélt nekünk a természetes táplálkozásról, ahol sorra vettük a különböző étrend-iskolákat, összehasonlítottuk az alapelveiket, és azt találtuk, hogy jó sok ellentmondás van, és hogy "minden sokkal bonyolultabb, mint gondoltuk" - nem lehet fekete-fehér szabályt adni a táplálkozásra. Az viszont hasznos lehet, ha kialakítunk egy rendszerességet a saját étkezésünkben; emellett ügyelünk a sokféleségre is, hogy minél többféle mikroelemhez jusson a szervezetünk; végül pedig arra, hogy mértékletesen együnk.

Ha pedig már táplálkozás, ezután áttértünk azokra a kerti vadnövényekre, amiknek a legtöbben nekiesünk a fűnyíróval, kapával, vagy jobb esetben csak oda sem figyelünk rájuk. Pedig ehetőek! Mik ezek? Mi most mezei sóskát, csabaíre vérfüvet, tyúkhúrt, sarkantyúkát használtunk, de ugyanígy lehetett volna még csalánt, fekete nadálytövet és őszi vérfüvet is. Így alkottuk meg a remekbe szabott vadnövényes salátákat:

 A vasárnapi ebéd

Ismét hatalmas köszönet illeti Esztert is, hogy ismét finomabbnál finomabb vega ételeket készített nekünk, és a Szatyorbolton keresztül az asztalunkra került némi termelői sajt és zöldség!

Permahétvége (2.) - még néhány kép

Ígértem még néhány képet a hétvégéről:

Így készítettük el a kartonos lasagna-ágyást. Letakartuk a területet kartonnal, így az alatta levő gyomok nem jutnak fényhez, és kipusztulnak. A kartonra elméletben gyommentes földet kell hozni, ebbe lehet ültetni úgy, hogy késsel kivágjuk a lyukakat a növények számára. Végül jól be kell öntözni az egészet, hogy a kartonmulcs bomlásnak induljon, illetve az is fontos, hogy folyamatosan nedvesen kell tartani a területet, hogy ne álljon le a bomlási folyamat. (Nekem sajnos ez a része nem vált be, mivel egy héten legjobb esetben is csak kétszer látom a kertet. A karton feletti rész sokszor repedtre szikkad. Jobb híján lemulcsoztuk kb. 20 cm vastagon szalmával és fűnyesedékkel.)

A lasagna-ágyás ültetés előtti formájában.

Így festett a komposztprizma, amit építettünk. 20 cm-enként rétegeztünk félig érett komposztot (őszi lomb volt valaha) és friss fűnyesedéket, amit a közeli utcákból vadásztunk össze.

Permakultúrásnak!

Permahétvége

Nagy örömmel mesélhetem el, hogy megtartottuk a kertben az első permakultúrás hétvégét, Baji Béla és Baranyai Vitália vezetésével. :) Sokan jöttek, akik már egy ideje foglalkoznak a témával, esetleg van saját földjük is, vagy épp keresik azt. Mások úgy érkeztek, hogy most kezdenek ismerkedni a permakultúrával, és sikerült megtenni az első lépéseket. Akárhogy is, nagyon örültem mindenkinek!

A csapat kreativitása nem ismert határokat: létrából és a kerti asztal lapjából percek alatt elkészült egy tábla :)

Nekem meg azért volt nagy próbatétel ez a hétvége, mert eddig nem kaptam visszajelzést két dologgal kapcsolatban (furán fog hangzani): nyilvánosság előtt vajon vállalható-e a kert? illetve logisztikailag elbír-e egy ekkora társaságot? És úgy láttam, hogy amit a kertben művelek, abban bőven megvannak a kezdő kertész hibái, de az irány jó. A szállás pedig elég volt hét embernek, napközben pedig könnyedén körbe tudtunk ülni húszan is. (Huh.)

Mivel foglalkoztunk? Béla részletesen beszélt a kertjéről, közben bemutatta az ökológiai kapcsolatokat is a kert növényei és állatai között. Másnap pedig Vitka vezetésével megbeszéltük a permakultúra alapjait és a permakultúrás tervezést. Ehhez kapcsolódott egy gyakorlati feladat is, amiben négy csoportra szétválva kertterveket készítettünk, amiben mindenki próbálta követni azokat a szempontokat, amire elvileg szánnám a kertet: közösségi összejövetelekre, önellátó zöldség- és gyümölcstermesztésre, kikapcsolódásra. Nagyon érdekes tervek születtek, és nem is egy ötletet felvettem a „még idén megvalósítjuk” listára!

A műhely

Szombat délután tartottunk egy kis ökológiai sétát: a kertben kezdtük, és az utcán át fokozatosan kiértünk a közeli felhagyott szőlőbe, ami már erősen gyomosodik és gyepesedik. 

Béla hengeres kecskebúzát talált! És nem kevés magot is fogott. Ökológiai séta a felhagyott szőlő szélén

Béla a saját példánkon elmagyarázta az ökológiai szukcesszió fogalmát (a társulások változása az idő múlásával egy adott területen). Mindig emlegetem itt, hogy van a kertben egy rész, a (két-három szobányi) „vadrét”, aminek az a története, hogy mióta öt éve kikerültek onnan a barackfák és a körtefák, semmilyen intenzív művelés nem történt ott, a füvet pedig évente egy-kétszer nyírtuk. Amikor a bolygatás megszűnik, először az egynyári gyomok jelennek meg a területen, majd őket követik az évelő gyomok, és csak ezután, a harmadik-negyedik fázisban jönnek a magasabb szárú mezei fűfélék és a tipikus réti vadvirágok. Ez alapján a kerti „vadrét” nagyrészt a második fázisban van, de vannak már növények a harmadikból is (például a réti perje). Ami sajnos nem okozott nagy meglepetést: a gyepesedő szőlőbe kiérve ugyanez volt a helyzet, az sem járt előrébb a harmadik fázisnál, és nem is tud „igazibb” gyeppé válni, mert azok a növények, amelyek még hiányoznak a társulásból, főleg védett területeken élnek, és nincs módjuk bekerülni. Béla szerint a szukcessziót úgy gyorsíthatjuk, hogy rendszeresen kaszáljuk a füvünket, de magasan (legalább 5 cm!), illetve a környéken begyűjtjük a mezei fűfélék magjait (június-július erre kiváló időszak!), és azok elvetésével segítjük a gyepesedést. A kerti „vadréttel” folytatott kísérletet pedig úgy fogom folytatni, hogy azt a jó sok orbáncfű-, apróbojtorján-, stb. magot, amit gyűjtöttem, beviszem a kertbe, és meglátjuk, jutunk-e tovább a mostani szakasznál :)

A szállásra visszatérve vacsora után megnéztük Geoff Lawton Bevezetés a permakultúrába című filmjét, ami igencsak inspirált minket a további gondolkodásra.

Ha már vacsora: mindenképpen szeretném itt is kiemelni Esztert, aki a Szatyorbolton keresztül mindenféle finomsággal ellátott minket, illetve főzött ránk. Ilyeneket:

Így festett egy vacsora: lekvár, padlizsánkrém, házi kenyér, répakrém, tojáskrém, körözött, háromféle házi sajt...

Az már tényleg a hab a tortán, hogy mindez pont a Szatyorbolton keresztül valósult meg, és az egyik permakultúrás/közösségi kezdeményezés összefonódott a másikkal.

Megvalósult az az álmom is, hogy legyen olvasósarok, mint ahogy tavaly Nagyszékelyen, a permatáborban

A vasárnapunk pedig azzal telt, hogy az előző napi tervezésből kiindulva néhány dolgot meg is valósítottunk: elkészítettünk egy komposztprizmát, kartonmulcsozás segítségével nyitottunk egy új ágyást (illetve ajándékba is kaptunk egyet azon a folton, ahonnan a félig érett komposztdombot elhúztuk :), sőt a kerti tavat is elkezdtük kiásni, mert kellett a föld a kartonos ágyás betakarására.

Összességében úgy érzem, nagyot léptünk előre: megtanultunk komposztálni, egyre többféle dolog fog teremni a kertben, egyre több helyen – ezek mind olyan dolgok, amiket tavaly még nagy elszánással tűztem ki erre az évre célnak. De leginkább a találkozásoknak és az együttgondolkodásnak örülök. Nagyon szeretném, ha a továbbiakban is sokan és sokfelől jönnétek/jönnének a kertbe, és minél több időt tölthetnénk tudáscserével és szórakozással.