Építsünk magaságyást!

Ha már magas kupacokban áll a zöldhulladék a kertben, és jó lenne eltüntetni; vagy ha valamiért nem szeretnénk közvetlenül a talajba vetni  - mondjuk azért, mert nem jó szerkezetű, vagy szennyezett - akkor a legjobb ötlet egy méretes magaságyás készítése. Miért jó ez? Fő előnyeként azt szokták emlegetni, hogy nem kell olyan mélyre hajolni, és kényelmesebb a munka. Ez tény, viszont van egy ennél sokkal jelentősebb küldetése is a magaságyásnak: gyógyítja a talajt és a kert élővilágát. Az óriási mennyiségű zöldhulladék visszaforgatása és alapos komposztálása megnöveli a talaj tápanyagtartalmát, javítja a szerkezetét, megőrzi a víztartalmát, mégis átengedi a többletvizet - és a legfontosabb: élőhelyet teremt a nélkülözhetetlen lebontóknak, a földigilisztáknak és számos rovarfajnak. Így ha szeretnék jót tenni a kertnek és az élővilágnak is, akkor munkára fel!

Tavaly a dombágyás összerakása sem volt rossz móka, viszont sajnos nem vált be. A módszerrel nem volt semmi gond: csak én gondolkodtam kicsiben, mert az igazi dombágyás valahol 1,5 méter magasságban kezdődik, alaposan betakarva, teraszosítva, és akkor máris nem folyik el a víz róla annyira. Nálam sajnos nem volt ennyi felesleges termőföld. 

Így aztán a tavaly tavaszi szezon sikertelensége után ősszel elkészítettem ezt itt fent, 75 cm magasságban. Októberben vetettem bele fokhagymát, áttelelő Téli vajfej salátát és sarjadékhagymát, betakartam ezzel a két ablakkal, így szellősen, és az eredmény magáért beszélt. A saláta remekül megfejesedett (ami szabadföldben sohasem jött még össze nekem), és egy hónapja szinte folyamatosan salátát eszem. A láda középső részében kb. 30 közepes fej saláta termett, folyamatosan egyeltem - eleinte kicsiket ettem, aztán ahogy egyre több hely lett, tudtak terebélyesedni.

Így hát idén rászántam magam egy második magaságyás építésére, és ezt most alaposan dokumentáltam, hogy megoszthassam veletek.

Szóval, visszatérve a kezdő gondolatra: miért szeretem ennyire a magaságyást a szabadföldi vetéssel szemben?

• Remek vízgazdálkodás. A globális klímaválság egyik következménye, hogy a csapadék egyre kiszámíthatatlanabb módon érkezik. A tavasz, ami még 10 éve is megbízhatóan sok esőt hozott, viszonylag rendszeresen, most már kifejezetten száraz évszaknak tűnik. Az utóbbi években több március telt el egyetlen csepp eső nélkül (de októberben is jártam már így). Ilyen körülmények között létfontosságú, hogyan gazdálkodunk a talajba érkező vízzel. A bolygó szempontjából még felelősségteljesebb gondolat, hogy a kerti csapból kiengedhető vízzel is csínján bánjunk, és amit egyszer kiengedtünk onnan, az minél jobban, minél tovább hasznosuljon. A permakultúrának is az egyik alapgondolata, hogy a beérkező vizet minél lassabban engedjük át a területünkön. Öntözéskor a szabadföldi talajra érkező víz a lejtéstől függően gyorsan elfolyik az adott ágyásról, de még nagyobb gond az, hogy sokszor több víz párolog el, mint amennyi tényleg beivódik a gyökérzónába. A magaságyás jól rétegzett szerkezete viszont olyan, mint egy szivacs: sok vizet felvesz, jól is tudja ezt tárolni, viszont ha hirtelen nagy eső érkezik, nem pang benne a víz, hanem egyszerűen továbbengedi a talajba. A rétegzésnél majd elmondom, hogy működik ez. (A friss magvetésnél, ahol szintén folytonos nedvesség és meleg kell, szintén nagy előnyt ad.)

• Mindenféle zöldhulladékot elnyel, őrületes mennyiségben. Egy éven át gyűjtögettem a kerti fák ifjításából visszamaradó nagydarabos fás zöldhulladékot, de ezenkívül gyűlt még gally, kiszáradt fű, apró tűlevél és tujalevél - körülbelül 3-4 köbméternyi cucc, ami egy városi zártkertben komoly mennyiség, és nagyon tud éktelenkedni a fű közepén. Lehet fogadni, hogy a képen látható mennyiségből (plusz még egyszer ennyiből, ami nem látszik) mennyit nyelt be a "gödör" :) Nagyon szeretem az FKF-et, mert például szelektív hulladékgyűjtést végeznek, meg ilyesmi - de a folyamatos zöldhulladék-újrahasznosítás az pont egy olyan kényelmi szolgáltatás, amire igazából semmi szükség nem lenne, ha minden családi- és társasház komposztálással megoldaná a helyben termelődő zöldhulladék visszaforgatását. A magaságyások építését úgy is felfoghatjuk, mint egy befektetést: az önmagában haszontalan zöldhulladékot betesszük egy szerkezetbe "érni", és ennek során, a lebomlás közben belőle a talajba jutó tápanyagnak köszönhetően óriási hozamot fog hajtani, amit majd a zöldségeink egészségi állapotán és tápértékén láthatunk.

• Gyógyítja a kertet és az élővilágot. Ha komolyan gondoljuk a kertészkedést, akkor a munkánk élővilágra gyakorolt hatását, a "tágabb képet" is tartsuk mindig szem előtt. Minden kertészkedés ott kezdődik, hogy a talaj egészségét, jó szerkezetét, tápanyagtartalmát őrizzük - és amit a termesztéssel kiveszünk belőle, azt folyamatosan visszatápláljuk. Szerintem nagyon jó kifejezés, hogy építjük a talajt. Valóban minden egyes nap hozzáteszünk valamit: vagy egy olyan apróságot, hogy egy kis frissen lenyírt füvet odadobunk egy gyümölcsfa tányérjába talajtakarásnak, vagy pedig olyan nagyobb projektet, mint egy magaságyás összerakása. A talaj egészsége abban nyilvánul meg, hogy mennyire alkalmas élőhely a benne lakó szervezetek számára (barátainktól, a földigilisztáktól a rovarokon át a gombákig). A magaságyás szivacsos, folyamatosan enyhén nedves szerkezete kitűnően alkalmas számukra - és valójában ők itt a főszereplők, mert a bepakolt zöldhulladék lebontását ők végzik el. A lebontás közben felszabaduló hő (akár 40-50°C) pedig a hidegebb évszakban is tovább lehetővé teszi a növények növekedését.

• Nem kell hajolgatni. Apróságnak tűnik, de ha egész nap hajolgatunk a kertben, estére nem áll be annyira a derekunk, mintha a földig kellett volna. Nem lebecsülendő előny! :)

Térjünk is rá a gyakorlati részre. Hogyan építsek magaságyást?

Előre jeleznem kell, ez is olyan, mint a főzés: ahányan vagyunk, ugyanazt az ételt annyiféleképpen készítjük el. Elismert szerzők munkáiból indultam ki, aztán a saját tapasztalat alapján, és még inkább az éppen rendelkezésre álló anyagok alapján módosítottam rajta. Úgyhogy íme az én receptem. :)

Méretezés

Ássunk egy 50 cm mély gödröt. (Azért lett ennyi, mert szerettem volna minden zöldhulladékot beletenni, illetve a négy sarkán a tartóoszlopokat ilyen mélyre leengedni, hogy stabilan tartsanak.)

A szélessége annyi legyen, hogy mindkét irányból benyúlva az ágyás bármely részét elérhessük majd: nálam ezért lett 125 cm széles. A hosszúsága pedig azért lett 250 cm, hogy ne legyen leeső faanyag, amikor méretre fűrészelem a deszkákat. A deszkák akácból vagy még inkább vörösfenyőből legyenek, azok a nedvesedésre duzzadással reagálnak, így elképesztően hosszú ideig tudnak szolgálni. (Érdekes infó: Velence is vörösfenyő-cölöpökre épült, azok pedig már áznak pár száz éve a tengerben.)

Összerakás

Inkább egy kicsivel szélesebb gödröt ássatok, hogy ne járjatok úgy, mint én, hogy utólag kell tágítani, amikor már tenném bele a keretet. :) Ha elértük a tervezett mélységet, nevezzük ki az egyik sarkot, amihez igazítjuk, és onnan kiindulva építsük fel körbe. Használjunk vízmértéket, főleg ha ilyen izgő-mozgó homokos talajotok van, mint nekem. (Amúgy vicces, hogy ilyenkor igazából talajszelvényt is készítünk, és megnézhetjük, miből is áll a kertünk földje. Nálam 40 cm alatt indul az alig vályogos homok.)

A négy tartóoszlop alá érdemes téglát tenni, hogy megakadályozzuk a  szerkezet süllyedését. Körbe a deszkákat fokozatosan rakjuk körbe: nevezzünk ki egy oldalt, ahonnan majd töltjük, ott még ne deszkázzuk fel - majd csak a végén.

Ha kész az ásás, és idáig eljutottatok, akkor már túl vagytok a munka legutálatosabb részén, és jöhet a jutalomjáték!

Indul a rétegzés! - avagy a szabadulás a zöldhulladéktól.

Itt érdemes képben lenni a szerves hulladékok típusaival, amik felhasználhatóak. Durvától a finomig haladunk, ebben a sorrendben:

1. Nagydarabos fás hulladék: fatörzs-darabok (a méretre vágásánál a lebomlás törvényébe gondoljunk bele: minél nagyobb darabban van valami, annál lassabban bomlik)
2. Kisdarabos fás hulladék: ágak, gallyak, vesszők
3. Cserje-nyesedékek, száraz szalma
4. Avar (a diólevéltől sem kell félni, mert 9 hónap bomlás után már nem marad benne csírázásgátló anyag; amúgy meg a felszíntől, ahol a csírázás történik, legalább 20 cm választja el)
5. Komposzt (ha az ágyás használatának megkezdéséig van még legalább 3 hónapunk, akkor félig érett komposzt is mehet bele)
6. Termőföld a legtetejére
7. Talajtakarás: ha épp van, friss fűnyesedék a legjobb

Fontos: a komposztig minden egyes réteg után szórjunk egy minimális (1-2 cm) vastag földréteget, és alaposan öntözzük be! A bomláshoz nedves közeg kell - szárazon teljesen leáll. (Az alsó rétegek szellőssége viszont biztosítja, hogy elég oxigén van a szerkezetben, így a lebomlás nem mehet át rothadásba.)

Mutatom is a rétegeket:

Nagy ágakra a kis gallyak tömkelege.

És a legjobb része az ajándék trambulin a kertésznek. :)

(Egyrészt több belefér, másrészt kisebb darabokban gyorsabban bomlik a fás cucc.)

Rákerült minden fás szárú holmi, amit csak fel tudtam lelni:

Aztán az avar, amit még a járvány előtt elkértem a kedves szomszédoktól. Az avarnál fontos, hogy minél jobban keverjük be földdel, szalmával vagy fűnyesedékkel, mert amúgy betömörödik, lemezt alkot, és elzárja a víz útját. Az alábbi képen félig érett komposzttal forgatom össze az avart.

 A legtetejére pedig normál kerti termőföldet terítettem. Azért nem ér a tetejéig, mert elfáradtam, és egy másik napra hagytam a maradék föld visszalapátolását. :) Kész állapotban kb. 20 cm-es földréteg lesz a tetején. Ahogy a növényeink elkezdenek nőni, gyökereikkel hamar lejutnak majd a komposztos rétegbe, és imádni fogják, amit ott találnak!

Ez a magaságyás csak 45 cm magas lett. Rájöttem, hogy takarékosabb a deszkával, ha inkább mélyebbre viszem le.

Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok - amúgy mindenkit csak biztatni tudok, hogy amint lehet, fogjon bele, minden szempontból megtérül a munka! A keret beltartalma kb. 6-7 év alatt bomlik el teljesen, ezalatt fokról fokra süllyedni fog, ahogy a "tartószerkezet" elkorhad. Ha utána úgy döntünk, hogy arrébb visszük, akkor is kitűnő minőségű, újraépült talajt hagy maga után. Ha viszont folyamatosan akarjuk használni, akkor pedig töltögessük komposzttal, és takarjuk ugyanúgy, mint a szabadföldi talajt. Esetleg adjunk neki fél év pihenőt, amikor rátöltünk újra egy teljes rétegsort.

Sok sikert mindenkinek!

Építsünk dombágyást!

Van egy kertész. Már szinte ki sem látszik a rengeteg fatörzsből és gallyból, ami szerves anyagként felhalmozódott a kertjében. Ráadásul még néhány elképesztő erdőillatú komposztbuckán is át kell lépdelnie, ha bárhová el akar jutni a kertben. Hát ez tarthatatlan helyzet... Mit lehet ilyenkor tenni? Építsünk dombágyást! Aztán, ha kész, elmehetünk összeszedni a környéken heverő kidobált karácsonyfákat is, és kezdhetjük elölről az egészet...

A hagyományos termesztési formák - sorba vetés, négyzetrácsos kert - mellett egyre többen ismerik már az olyan alternatív megoldásokat, mint a vegyes parcellás vetés, magaságyás és a dombágyás. Én most a dombágyást kezdtem el tesztelni. Egyrészt még sosem próbáltam, és így kíváncsi voltam, hogyan működik, másrészt úgy láttam, új elemként kitűnően illeszkedne a permakultúrás rendszerembe.

A permakultúra egyik fő gondolata, hogy egységes természeti rendszerként lássuk a kertünket, és benne saját magunkat is, a kertben forgó anyagokkal és vízzel pedig felelősen bánjunk. Ami engem illet, tavaly ki kellett vágnom nyolc elszáradt tuját, ezt a rengeteg fát pedig valahova tennem kellett. Az alapszabály az, hogy az itt létrejött szerves anyagot nem viszem ki a területemről. Két oka van ennek: az egyik az, hogy ezt az anyagot ezek a növények az innen kivett tápanyagból építették fel, és ennek a tápanyagnak ebbe a talajba kellene visszabomlania, hogy további növényeknek adhasson életet. A másik ok pedig az, hogy nincs szükség arra, hogy egy kukásautó benzint égessen azért, hogy elvigye a zöldhulladékomat (műanyag zsákban!) a Főkerthez, ahol ugyan komposztálják, és elvileg onnan visszavásárolhatnám (extra kiadás!), de a máshonnan vásárolt komposztba valahogy mindig belekeverednek műanyagdarabok és még ki tudja mi, amit nem is látunk szabad szemmel. Szóval maradok annál, hogy házilag. :)

Így jutottam el oda, hogy kéne valami, ami képes elnyelni rettentő mennyiségű fás zöldhulladékot a legkisebb pénz- és munkaráfordítással - ezért kipróbáltam a dombágyást.

A dombágyásról legelőször a permakultúra-táborokban és a Biofüzetek sorozat 4. részében (Dombágyásos kertművelés) hallottam. Az ötlet - nahát, ez is! - eredetileg Kínából származik, de Európában német kertészek dolgozták ki az alapjait a hatvanas években. Szóval annyira már nem új dolog. :)

Miért jó nekünk a dombágyás?

• Kis területen sokkal nagyobb terméshozamot tudunk elérni, mintha a talajszinten vetnénk sorokba. Ez azért van, mert sokkal több tápanyagot tartalmaz a terület, ezért valamivel sűrűbben is hagyhatjuk a növényeket.
• Mivel sűrűbben fedik be a felszínt a növényeink, így a gyomok jóval kevesebb tápanyaghoz és helyhez jutnak, tehát versenyhátrányba kerülnek. Hajrá zöldségek!
• Kihasználhatjuk a növénytársítások lehetőségét is, és telepíthetünk egymáshoz közel olyan zöldségféléket, amik védik egymást vagy serkentik egymás növekedését.
• Mivel kiemelkedik a földből, a dombágyás bevethető felszíne is nagyobb, mint a terület, amin áll, majdnem a kétszerese - szóval a matematika is a mi oldalunkon áll most :)
• Ha megfelelően zajlik a korhadás, ez meleget sugároz, tehát korábban kezdhetünk vetni és tovább takaríthatunk be - azaz meghosszabbodik a tenyészidőszak.
• 7 évig garantálja a megnőtt terméshozamot, és bár évről évre fokozatosan kimerül, még a 7. év után is úgy marad ott utána a talaj, hogy alaposan megemelkedik a humusztartalma. Így lépésről lépésre meggyógyíthatjuk a kertünk talaját.

Van hátránya is azért?

Sajnos van.

• Munkaigényesebb, mert rendszeres ápolásra szorul: az ápolási munkái közül legfontosabb az öntözés, mert az építmény folyamatos lebomlásához és a tápanyagok felszabadulásához a dombot állandóan nedvesen kell tartanunk. A nagyobb felületnek is ez a hátránya, hogy jobban éri a nap, a szél, így könnyebben kiszárad. Csepegtető öntözésben is érdemes gondolkodni.  Emellett gyomtalanítanunk is kell: még ha kevesebb is lesz, addig kell kiszednünk őket, amíg kicsik, mert egyébként a fejlett gyökérzetük már komoly darabokat szakítana ki az ágyásból, ha sokáig várunk a kitépésükkel.
• Nem kezdőknek való logisztikai feladvány: ugyanis sokféle anyagnak kell rendelkezésre állnia a felépítéshez, amikről már hónapokkal előtte gondoskodni kell. Be kell szerezni a fatörzseket, ágakat, gallyakat; gyeptéglát kell vágni vagy avart kell gyűjteni; és ami a legidőigényesebb, a takaróréteghez megfelelő mennyiségű kitűnő komposztunknak kell lennie, aminek az elkészülése nyáron is minimum 3 hónap. A komposzthoz pedig kell "barna" fás anyag, "zöld" nedves, lágyszárú hulladék, konyhai hulladék, és föld.

Hogyan építsük meg?

De ha ez mind megvan, akkor már igazi jutalomjáték az összerakása. A legfontosabb, hogy észak-déli irányban jelöljük ki a területét, hogy mindkét oldalát egyformán érhesse a nap. Ajánlott szélessége 1,5 - 2 m, hosszúságát pedig 8 m-ig növelhetjük helytől függően. Magassága a rendelkezésre álló anyagtól függ, de érdemes nagyjából derékmagasságban vagy kicsit fölötte tervezni a tetejét (kb. 1 m) - hogy kényelmesen elérjük.

Így következnek a rétegek egymás után:

• Árok: a teljes alapterületen ásunk egy 30 cm mély árkot
• Szerves anyag: az árok közepétől indulva behelyezzük a fás hulladékot, vastagtól a vékony felé haladva (törzsek, ágak, gallyak, szárak, szalma)
• Tömörítés, Öntözés: a réseket töltsük ki talajjal, tömörítsük meg - és kezdjük el beöntözni, hogy az alsó rétegek is nedvesek legyenek (ajánlott nedvesség: "mint egy kicsavart szivacs", pont mint a komposzthalom készítésénél)
• Gyeptégla, Avar, Föld: takarjuk be gyeptéglával vagy jó sok avar és kevés föld keverékével - ismét tömörítsük, majd öntözzük be
• Komposzt: végül takarjuk be az egészet kitűnő komposzttal kevert kerti földdel - és megint tömörítsünk, alakítsuk formára (lapogassuk le a tetejét), és utoljára is öntözzük be.

A dombágyást ősszel érdemes megépíteni, jól betakargatni avarral a fagyok ellen, aztán hagyjuk pihenni kora tavaszig, amikor elkezdhetjük bele a magvetést vagy a palántázást.

Mi fog történni ezután a dombágyásunkkal?

A lombréteg korhadásához 2-3 évre van szükség, a fás részek pedig 5-7 év alatt bomlanak el, ezalatt folyamatosan táplálják a dombágyás talaját.  Minél több szilárd fás anyagot használunk fel, annál tovább él az ágyás, mert ezek bomlanak a leglassabban. Az évek során egyre jobban lelappad a domb. Mivel megnövekedett tápanyagtartalmat hagy maga után a talajban, nem érdemes még egyszer ugyanoda tenni az ágyást (a tápanyag-túladagolást elkerülendő), hanem vándoroltassuk.

Hogyan vessünk bele?

A dombágyáson nem kell megvárni, amíg felszárad a talaj, hanem minél korábban, már februárban elkezdhetjük a vetést a korai zöldekkel (zsázsa, korai sárgarépa, petrezselyem, saláták, zöldborsó, spenót, sóska); utána majd jöhet a káposzta, zeller, retek, hagyma; májusban pedig a domb tetejére a paradicsom.

Mivel a dombágyás tápanyagtartalma évről évre csökkenni fog, érdemes úgy gondolkodni, hogy a leginkább tápanyagigényes kultúrákkal kezdünk, tehát az 1-4. évben vegyeskultúrás zöldségtermesztésre érdemes használni. Az 5. év tavaszán vethetünk bele csillagfürtöt, ami pillangósvirágúakhoz híven nitrogénnel fogja gazdagítani a talajt; virágzáskor pedig belekapáljuk a talajba; utána pedig augusztusban teleültethetjük szamócával az egészet, ami két évig maradhat. A 7. évben, miután áprilisban leérik a szamóca, még egy évre burgonyát is vethetünk bele.

*                *                *

Ha tetszett a móka, kezdd elölről az egészet!

Annyira poén volt az összerakása, hogy elhatároztam, máris elkezdem gyűjteni az anyagot a következőhöz. És amikor elkezdtem ezen gondolkodni, összekapcsolódott a fejemben egy másik problémával, ami már évek óta bökte a szemem: a januárban kidobált rengeteg, rengeteg karácsonyfa.

Amíg nem dombágyásban gondolkodtam, addig nem akartam a meglevő tujahulladék mellé még fenyőt is behozni, mert egyik lassabban bomlik, mint a másik, és egy évtized alatt nem lehetne annyit tábortüzezni, hogy ez mind elfogyjon; itt a XVII. kerületben pedig - szerencsére! - már tilos az avarégetés is, meg a zöldhulladék otthoni eltüzelése is, mert pocsék a fűtőértéke, és több szennyezést okoz a környezetben is és a kéményben is, mint amennyi haszna van. Szóval ez a megoldás is ki van csukva.

A dombágyás viszont pont ezen segít. A karácsonyfákat a szemétszállító hivatalosan a távfűtő művekhez juttatja el, ahol a távhőben hasznosul az energiája, és nem mondjuk a kommunális hulladékban végzi. Ez szép és jó, mert a semminél tényleg jobb - viszont ezt a távhőt azért mégiscsak ugyanazzal a tarifával adják el nekünk, mint mondjuk a szén- vagy földgáztüzelésből származót, így ez csak apró szépségtapasz. Az igazi gond magával az égetéssel van: az élő fa a növekedése során szén-dioxidot lélegzik be a légkörből, és többek közt ezt is beépíti a saját testébe, ahogy növekedik. Egyre többet. Viszont amikor elégetjük a fát, ez a folyamat megfordul, és a megkötött szén-dioxid kiszabadul a levegőbe, tovább fokozva az üvegházhatást és a globális felmelegedést. Ezért környezetvédő szemmel is fontos, hogy ez a szén-dioxid megkötve maradjon, vagy magában a fában, vagy pedig - ha elkorhadt - a talajban. Úgyhogy nekiiramodtam, hogy minél több kirakott karácsonyfát bevonszoljak a kertbe.

A fákat legallyaztam, most külön kupacban vannak a törzsek és a gallyak

Oké, oké, de mindenki mégsem csinálhatja ezt. Hát, nagyon szép lenne, de persze, hogy nem. Én eddig 10-nél járok, de az idei évben meglátom, hogy hány fát képes "eltüntetni" a kert, és akkor már konkrétabb számokat is tudok mondani. Most durván úgy becsülöm, hogy ha minden utcára jut csak egy ilyen őrült, mint én, és ők csak egyetlen közepes méretű dombágyást csinálnak, akkor már meg van oldva a helyzet. Ez azért nem olyan rossz arány! :)

Ma reggel még ökörszemet is láttam az ágkupacon

Az extra öröm pedig az, hogy találtam egy okot, hogy már januárban is kertészkedhessek... :)

Ráadásul valaki úgy dobta ki a fáját, hogy rajta hagyta a csillagszórót, úgyhogy még egy kis plusz karácsony is jutott.