Sajnos mindeddig visszatartott az időhiány, de most végre itt az alkalom, hogy írjak a két hete megtartott őszi gyümölcsész hétvégénkről. Ez volt a második ilyen alkalom a kertünkben, de amíg a tavasziban megpróbáltunk egyformán fókuszálni a permakultúra közösségi-társadalmi és kertészeti oldalára, most inkább az volt a cél, hogy végig a kertészettel foglalkozzunk, és minél mélyebbre merüljünk a témában. (És remélhetőleg lesz majd lehetőség a jövőben arra, hogy a permakultúra tervezési, társadalmi, közösségszervezési témáinak is szenteljünk egy teljes hétvégét.) Őszi aktualitásuk miatt a gyümölcsészet és a gyepesítés témáját szemeltük ki főleg, de ezek mellett ezerféle témában hangzottak még el kérdések.
A kerti foglalkozásokat Baji Béla vezette, aki ismét bemutatta a kertjét egy prezentációval. Volt szó az erdőkert kialakításáról; arról, hogy miként lehet takarással jól "területet hódítani"; zöldtrágyanövényekről; háziállatok alkalmazásáról az erdőkertben; illetve öntözés nélküli erdőkertről.
Nagy örömömre sikerült úgy alakítani a szombati napot, hogy a plakáton beígért sok gyakorlati tevékenység meg is valósult: Béla nagyon kedvesen hozott három kis sombokrot, amiket el is ültettünk a hátsó fal tövébe (ahonnan nyáron kivágtam a tujasort), utána rendbe raktuk a málnát, ami mindenfelé nőtt, és megtanultuk, hogy kell rendesen karót leverni. Hát így:
 |
| Először egy vascsövet verünk le kb. fél méter mélyen, aztán ebbe a lyukba engedtük bele a fakarót, amit így már jóval könnyebb lesüllyeszteni, és szilárdan is tart. |
Foglalkoztunk a beteg cseresznyefával is, tanultunk ismét a komposztálásról (sose lehet eleget!), aztán elkezdtünk felkészülni a nap legnagyobb kihívására: egy hároméves diófa-csemete átültetésére.
 |
| Mielőtt hozzáláttunk az ásáshoz, Béla elmagyarázta, amit tudni kell a különböző gyökérzettípusokról |
 |
| Ezután elkezdtük az ásást... |
 |
| "Ez a fa már a miénk!" |
 |
| A fa az utcára kerül, ezért legalább 2 méternek kell lennie a talajtól az első elágazásig, hogy a közlekedést ne akadályozza. Ezért a lejjebb növő ágakat tőből lemetszettük, és lenolajkencével bekentük. Hagytunk néhány törzserősítő csapot is, amelyeket majd a fa növekedésével szintén le lehet metszeni tőből, és most feljebb hagyni néhány újabbat - és így tovább, amíg csak el nem éri a fa azt a magasságot, amit szeretnénk. |
A diófa átültetése után még arra is volt idő, hogy a környéken elmenjünk egy rövid "ökológiai" sétára. Ahogy tavasszal, most is szemügyre vettük a közeli felhagyott szőlőföldet, ahol nagyon remekül végig lehet követni, hogyan veszi ismét birtokba a területet a természet. A szukcesszió már ott tart, hogy a magas fű közül itt-ott kifigyel egy varjú-vetette diófamagonc, de vadrózsa is van bőven, meg néhány köpött almamagonc is. Még 5-10 év, és becserjésedik; aztán még 15-20 év, és akár erdő is lehetne ott. Ami különösen érdekes a területben: azon túl már a Cinkotai-kiserdő terül el, ami mögött pedig a Naplás-tó található - ez a kettő pedig már helyi védettségű terület. Nem lenne rossz, ha esetleg a jövőben ezt a felhagyott részt is védetté nyilvánítanák - a Cinkotai-kiserdő is úgy jött létre, hogy a korábbi megművelt területre erdőt telepítettek.
 |
| Béla határoz, mi meg kérdezünk és jegyzetelünk... :) |
Ezután ugyanígy körbesétáltunk a kertben is, ahol többször is szóba került a fák koronájának alakítása: megmetszettük a kis csüngő szederfát, és rétegeztünk még csipkebogyót is. Ha kinő, jövőre egy egész csipkebokor-erdőt telepíthetünk... :)
Vasárnap tértünk el a konkrét kertészkedéstől a rokon témák felé. Victor András meghívott előadóként beszélt nekünk a természetes táplálkozásról, ahol sorra vettük a különböző étrend-iskolákat, összehasonlítottuk az alapelveiket, és azt találtuk, hogy jó sok ellentmondás van, és hogy "minden sokkal bonyolultabb, mint gondoltuk" - nem lehet fekete-fehér szabályt adni a táplálkozásra. Az viszont hasznos lehet, ha kialakítunk egy rendszerességet a saját étkezésünkben; emellett ügyelünk a sokféleségre is, hogy minél többféle mikroelemhez jusson a szervezetünk; végül pedig arra, hogy mértékletesen együnk.
Ha pedig már táplálkozás, ezután áttértünk azokra a kerti vadnövényekre, amiknek a legtöbben nekiesünk a fűnyíróval, kapával, vagy jobb esetben csak oda sem figyelünk rájuk. Pedig ehetőek! Mik ezek? Mi most mezei sóskát, csabaíre vérfüvet, tyúkhúrt, sarkantyúkát használtunk, de ugyanígy lehetett volna még csalánt, fekete nadálytövet és őszi vérfüvet is. Így alkottuk meg a remekbe szabott vadnövényes salátákat:
 |
 |
| A vasárnapi ebéd |
Ismét hatalmas köszönet illeti Esztert is, hogy ismét finomabbnál finomabb vega ételeket készített nekünk, és a Szatyorbolton keresztül az asztalunkra került némi termelői sajt és zöldség!
