Mert hogy ilyen dolgok is történnek
velem. És ha már történnek, akkor mesélek is. A rendhagyó módon, teljesen
szálloda- és hostelmentesen történő külföldre utazgatást mindig is nagyon
szerettem, a CouchSurfinget aktívabb-passzívabb periódusokkal idestova hat éve
űzöm, úgyhogy már jó ideje szemeztem ezzel a WWOOF (Worldwide Opportunities on Organic Farms) nevű mozgalommal. Erről azt
kell tudni, hogy a CouchSurfinghez hasonlóan totál idegenek adnak szállást, illetve
szállnak meg valakinél; viszont itt a megállapodás abból áll, hogy a vendég
néhány órát (az én esetemben most ötöt) önkéntesként dolgozik a vendéglátó
kertjében/gazdaságában, a vendéglátó pedig cserébe szállást és teljes ellátást
ad, és mivel a munkaidő rövid, marad idő a környék felfedezésére is. Arról nem
is beszélve, hogy a nyelvet is gyakorolja közben az ember, és nyelvtanárként az
ilyen, szakszóval immersion learningnek (azaz "teljesen belemerülős"
tanulásnak) nevezett helyzeteket tartom a legértékesebbnek. Őszintén,
legszívesebben visszaadnám a diplomámat, és mindenkit elküldenék egy évre ilyet
csinálni. Ennél jobbat én nem tudok adni, és szerintem a méregdrága bentlakásos
tanfolyamok sem. Komolyan. :) Még olyan gyönyörű szavakat is meg lehet tanulni,
mint Scheibtruhe meg Zwetschge, és álmodból felkeltve is menni
fog két nap után az összes, könyvből zavaros helyhatározó, mint pl. hinüber,
heraus, dort oben, drüben, runter, meg a többiek. (Nyelvtanár off.) Még egy
kis adalék, hogy a WWOOF-ot 1971-ben alapította egy londoni titkárnő, amikor
internetnek még híre sem volt, azzal a szándékkal, hogy közelebb hozza
egymáshoz a várost és a falut, ismertebbé tegye a biogazdálkodást, illetve hogy
a városi életből kiábránduló betonlakók számára mutasson egy lehetőséget.
Két okból vágtam bele ebbe a történetbe:
az egyik a már említett nyelvtanulás, a másik pedig az, hogy ellessek
gazdálkodási, munkaszervezési fogásokat olyasvalakitől, aki már előttem jár a
témában, mert korábban kezdte, vagy/és intenzívebben foglalkozik vele. Ezért
választottam egy faluszéli, 1400 m2-es telken levő gyümölcsös-zöldséges
kiskertet, felturbózva hat tyúkkal és egy Don Giovanni névre hallgató kakassal.
És még egy titkos ok is van, amit a végére hagytam: a világnak a
Sopron-Eisenstadt-Neusiedl am See háromszögben elterülő foltjánál gyönyörűbbet
keveset ismerek :) Nincs még egy ilyen hely a világon, ahol ha az
egyik irányba indulok, alpesi sűrű sötét fenyves-bükkös-tölgyes hegyvölgyek
várnak; ha a másik irányba, akkor napsütötte sziklagyep és nem hétköznapi madaraktól
hemzsegő nádas; ha pedig a harmadik irányba, akkor sok száz éves, hihetetlen
gazdag múltat felmutató városok. Egy szó mint száz, zseniális
ez a környék.
Általában reggel nyolctól délután egyig
dolgoztam, és akkor lett vége, amikor a "Gazdasszony" kiszólt, hogy
ebéd. :) Először könnyű munkákat végeztem, pl. meg kellett metszenem és fel
kellett kötöznöm egy bokrot, illetve egy télire becsomagolt fügefát kellett
kiszabadítanom. A gazdasszony elégedett volt, így utána egyre nehezedett a
műsor: másnap egy szomszéddal elhoztunk három magaságyás-keretet (olyan
méternyi magas dobozt), és behurcibáltuk a kertbe. Aztán talicskával jártam a
nem messze levő patakpartra. Az első nagyon hasznos pont ez volt, ugyanis hiába
olvastam már több könyvből is a magaságyásról, nem igazán jött át, hogy
egyáltalán miért is érdemes ilyet építeni, meg hogy hogyan is kell. A recept
tehát: végy jó nagy faágakat, fatörzseket, és töltsd meg velük félig a
dobozokat. Ha netán korhadnak is, annál jobb nincs! (Jó sokféle lebontó
szervezetet viszünk be a kertbe, hogy legyen talajélet.) Ettől a gombaillatú
erdei talajtól majdnem elsírtam magam, olyan gyönyörű volt. (Rákosligeten
muszáj lesz legalább a komposztkeretben imitálni ezt.) A faágak közé tegyünk
köveket, és a többi rést tömködjük be szalmával, illetve a szalma mehet még
erre az egészre egy-két ujjnyi vékony rétegben. A szalmára jöhet a szokásos
kerti föld, a legtetejére pedig jó érett komposztot tegyünk. Kész is. Jó
étvágyat - mármint majd ahhoz, ami benne megterem :)
Ebben a kertben az volt a helyzet (és
gyanítom, Burgenland többi részében sincs nagyon másképpen), hogy a rendes
kerti föld borzalmasan köves, még ásni sem lehet rendesen, ezért kellett a
patakvölgyből hozni a földet. Ez úgy zajlott, hogy fogtam a talicskát és a
vödröt, és amikor kiértem a helyszínre, vödörrel és ásóval leereszkedtem pár
méterrel lejjebb, aztán a tele vödör földdel próbáltam visszamászni az iszamós
völgyoldalban a talicskához (ismételve sokszor), majd a tele talicska földet
visszatolni a házba, majd átlapátolni a magaságyba... Terjedt egy időben a
fészbukon egy néni képe, aki szerint a kapálás minden testi-lelki problémára
megoldást jelent - nos, én ezt a talicskázós műsort is felvenném a listára.
Volt aztán még két évig pihentetett krumpliföld
felásása – németül Erdapfelnek, azaz földialmának is hívják, szerintem rettentő jópofa. Munka közben inkább neveztem volna kőbányának az ágyást, de
remélhetőleg tisztes kis veteményes lett belőle. :) Kitányéroztam a
gyümölcsfákat, pihenésképpen pedig használtam igazi zsurlófőzetet, és
permeteztem vele sárgabarackot és rózsát.
Így ömlesztve ez minden, amit négy nap
alatt sikerült itt működnöm. Gazdasszony mondta is, hogy ezekre a magaságyakra
úgy fog emlékezni, hogy azok, amiket én
csináltam neki. Az utolsó esti közös vacsora közben megkérdezte tőlem, hogy
miket tanultam az ittlétem alatt - így hát összeszedem most nektek is:
· Ez a kert 1400
négyzetméteres, és mégis többféle terméket szokott piacra vinni. Négy-ötéves
gyümölcsfákról szüretel szerintem kb. 30-40 kg cseresznyét, sárgabarackot és
őszibarackot. Néhány magaságyásban van klasszikus veteményeszöldség
(paradicsom, saláta, stb.), illetve kisszobányi területek krumplinak, töknek.
Itt-ott egy nagyobb bokor zsálya, rozmaring, levendula. Meg a tyúkok, akik napi
összesen 5 tojást adnak. Mindebből lesz piacra vihető házilekvár, illetve vadon
gyűjtött növényekből (mint a medvehagyma) szokott fűszersót készíteni. (Itt
mondjuk kilóg a lóláb, mert a sót Franciaországból kell hozzá importálni.)
Szóval a tanulság az, és ezt Gazdasszony is megerősítette, hogy az én kis
rákosligeti, épületeket leszámítva nettó 500 négyzetméteremről bőségesen
megtermelhető, ami kell, és esetleg még kis mennyiségű piacra vinni való is. Csupán
ügyes tervezés kérdése.
·
Megtanultam lassan
dolgozni. Mivel otthon a kertbe mindig a reggeli és
az esti tanítás között szaladok ki, és a buszos zötyögés három órát elvisz
oda-vissza, sőt ilyenkor ebédre is csak valami hideget eszem, a maradék kevés
időben úgy dolgozom, mint aki megőrült, rohanok keresztbe-kasul a kertben, hogy
befejezzem, amit kell, mert ha nem sikerül, megint várhatok egy hetet, mire
újra kijutok. Itt viszont volt idő mindenre, illetve mivel kétszer akkora volt
a kert, kétszer is meggondoltam, hogy mikor merre veszem az irányt. Miközben
dolgoztam, az agyam önkéntelenül is elkezdte tervezni a munkát, meg a következő
fázist, és már előre tudtam, melyik kertrészbe megyek majd át, és közben mi fog
útba esni. Magam is meglepődtem ezen.
·
A lelassulásnak
volt még egy oka, nevezetesen az, hogy megismertem a Hühnermeditation
fogalmát. :) Magyarul "tyúkos meditáció". Gazdasszony így nevezte
az összes kerti tevékenységet, mivel nem volt olyan munka, ami közben ne
termett volna ott mind a hét jószág. Ja, meg két döbbenetesen béketűrő és jófej kutya.
És hát valóban meditatív úgy kapálni, meg lapátolni, hogy közben fél szemmel mindig
azt kell nézni, hogy nem csapom-e fejbe hirtelen valamelyiküket. Amikor például
a gaztól igyekeztem megszabadítani a gyümölcsfák tányérját, már az első
kapavágásnál nagy pákpákolással rohantak oda a tyúkok, és arra nem gondoltak,
hogy talán növekszik az életben maradásuk esélye, ha kivárják, amíg odébbállok
a következőhöz. Úgyhogy maradt az, hogy két kapavágás itt, aztán átrohantam egy
másik fához kapálni, mire persze az elsőt otthagyva azonnal jöttek tovább oda,
ahol én vagyok... De hát Hühnermeditation: akkor a nyolcadik talicska
földet is mosolyogva fogod lapátolni, mintha herendi porcelán lenne a lapát
végén, ha ők ott vannak a közelben. De tényleg, döbbenetesen jó fejek. :)
Én és a csapat. Ásunk. :) |
·
Igen, a tyúkok
bárhová bemehetnek a kertben. Gazdasszony
ismert olyan szomszédot, akinek még a házába is, annak minden színes-szagos következményével
együtt. Na, ez azért már neki is sok volt, pedig itt tényleg minden az
állatokért van. Amikor a magaságyásba is felrepültek, és széttúrták a frissen
ültetett salátapalántákat, akkor elszakadt a cérna, és többórás mélylelki
gyűrődés következett, hogy akkor ő most az év hidegebbik felére bezárná a hét
jószágot az ő 40 négyzetméteres ólukba-kifutójukba (ami még így is egy hotel!).
A végeredmény az lett, hogy ez kegyetlenség lenne, mert már megszokták a
szabadságot, úgyhogy inkább a zöldségládás részt fogja lekeríteni. DE: most jön
a jó oldaluk...
· ...ugyanis láttam
csirketraktort működés közben! Ugyan ez nem traktor volt, mert nem is
kellett őket terelgetni - tudták, mi a jó nekik: miközben ástam fel a
krumpliágyást, gondoltam, a manóba, ezt még végig is kell gereblyézni. Mire
berobbantak a tyúkok, és elképesztő mennyiségű giliszta felzabálásáért cserébe
elegánsan megoldották a témát.
·
Leszakadva a
csirke-témáról, azt is látom, hogy van értelme magaságyásokat építeni. Nekem a burgenlandi talajhoz képest óriási mázlim van: jó vastag, 60 centis réti talaj,
ami eredetileg homokos, de három évnyi kitartó permakultúra után már annyi
giliszta van benne, hogy alig merek ásni. Idén is csak ásóvillával nyúltam
hozzá. Ugyanakkor el kellene jutni arra a szintre a talajélettel, mint amit az
erdei talajban láttam. Ezt most úgy tudom elképzelni, hogy komposztkeretekben
komposztálok, és ha megtelik egy, akkor egy újabb keretet feltöltök a fentebb
ismertetett módon. A siker kulcsa az, hogy mindenféle korhadó anyaggal be kell oltani
a komposztot - minél többféle, annál jobb, a lebontó szervezetekből is kell a
diverzitás! És így olyan mértékben koncentrálódik a humusz egy magaságyban,
hogy ez képes a soros vetés hozamának a többszörösét is hozni. Jó esetben pedig
a soros vetés talaja is - felszíni komposztálás (vastag mulcsozás) révén -
olyanná válik, mint az erdőtalaj. Onnantól pedig már nincs mit hozzátenni a
meséhez, egyszerűen csak vigyázni kell rá, mint a szemünk fényére.
Azért jöjjön a
feketeleves is, mert volt, amivel nem értettem egyet:
·
Túl nagy szerep
jutott a kutyáknak és a macskáknak. (Megint csak ízlések és pofonok.) A
kutyáknak egyébként minden elismerésem, mert náluk béketűrőbb és nyugisabb
ebeket világéletemben nem láttam. A macskák viszont odakint szaladgáltak, és
jobb esetben egeret, rosszabb esetben madarat hoztak a küszöb elé. Sajnos a
vadon élő madarak iránti tudatosság hiányzott, pedig ők is komoly munkát
végeznek azért, hogy a gyümölcs gyümölcs legyen, és ne egy hernyólakás. Nekem az a véleményem, hogy kutyát a kerítésen belül kellene tartani és rendesen sétáltatni (ez a része rendben is volt),
macskát pedig a lakáson belül, ha már mindenképp kell. Sajnos sok olyan
dolog van, amivel az ember saját hobbiból terheli meg a saját természeti környezetét, és mivel pl. a macska nem őshonos, nem a mi élővilágunkba való állat, ilyen szempontból
a kinti félszabad macskatartás ugyanúgy terhelést jelent, mintha ipari
permetszerekkel nyomulnánk.
Azt hiszem, ez
minden negatívum. Sokkal inkább a pozitív oldalát szeretném hangsúlyozni mindennek:
a kutyatartás például úgy általában véve mintaszerű Ausztriában. Látszik, hogy
minden kutyára tényleg szüksége van a gazdájának, foglalkozik vele, barátként
tartja számon. Séta közben tízből kilenc kutya pórázon volt a természetvédelmi
területen is, meg a nyilvános sétaúton is. (Nagyon nehezen viselem, amikor
Magyarországon alig-alig van rajtuk póráz, és szájkosár, és amikor a
derekamig érő kutya vicsorogva odajön, a gazdája odamondja, hogy nem bánt,
nem bánt. Ha a nyilvános helyen dohányzást végre betiltották, erre is ki
lehetne szabni nagyon durva bírságokat. Arról nem is beszélve, hogy több
turistaút is járhatatlan azért, mert rossz a kerítés, és a kijáró kutya azt
hiszi, az út is az ő területe.)
Még egy pozitívum:
nagyon korrekt vendéglátót sikerült kifognom, első osztályú elbánásban
részesültem. Olyan szobában laktam, mint a legjobb fizetős apartmanok otthon.
Gazdasszony megjegyezte, hogy ez még osztrák viszonylatban is kivételes, amit ő
biztosít, és mondta, hogy ő a legjobbat adja magából, és tőlem is ezt várja el.
Ez egy fair megállapodás volt, sikerült is tartanom, úgyhogy azt hiszem, a
legjobbat hoztuk ki az együttműködésünkből.
Összegezve: a négy
napi ittlétem egyértelműen megérte. Minden cél, amiért elterveztem, hogy
idejövök, megvalósult. A bónusz pedig az a sok természeti csoda volt, amit a
szabadidőmben láthattam: az erdő, a nádas, a bölömbikák bummogása, az unkák
esti éneke, a barna rétihéja nászrepülése... Azok az órák, amikor csak vagyok
a természetben. És ennyi. Négy nap alatt, a természetjárásnak és a munka
okozta testi fáradtságnak hála, igencsak leegyszerűsödött az élet, és
kisimultak az idegeim. Most talán megint bírni fogom Budapestet pár hétig.
Remélhetőleg nyáron
megyek a következő helyre, ahonnan majd újra jelentkezem! Induljatok útnak ti
is, remek emberi tapasztalat, stresszoldó, nyelvgyakorló, és nem utolsósorban
ingyen nyaralás :)