Oldalak

2016. április 13., szerda

WWOOF-os kalandjaim 1. - Purbach am Neusiedler See

Mert hogy ilyen dolgok is történnek velem. És ha már történnek, akkor mesélek is. A rendhagyó módon, teljesen szálloda- és hostelmentesen történő külföldre utazgatást mindig is nagyon szerettem, a CouchSurfinget aktívabb-passzívabb periódusokkal idestova hat éve űzöm, úgyhogy már jó ideje szemeztem ezzel a WWOOF (Worldwide Opportunities on Organic Farms) nevű mozgalommal. Erről azt kell tudni, hogy a CouchSurfinghez hasonlóan totál idegenek adnak szállást, illetve szállnak meg valakinél; viszont itt a megállapodás abból áll, hogy a vendég néhány órát (az én esetemben most ötöt) önkéntesként dolgozik a vendéglátó kertjében/gazdaságában, a vendéglátó pedig cserébe szállást és teljes ellátást ad, és mivel a munkaidő rövid, marad idő a környék felfedezésére is. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvet is gyakorolja közben az ember, és nyelvtanárként az ilyen, szakszóval immersion learningnek (azaz "teljesen belemerülős" tanulásnak) nevezett helyzeteket tartom a legértékesebbnek. Őszintén, legszívesebben visszaadnám a diplomámat, és mindenkit elküldenék egy évre ilyet csinálni. Ennél jobbat én nem tudok adni, és szerintem a méregdrága bentlakásos tanfolyamok sem. Komolyan. :) Még olyan gyönyörű szavakat is meg lehet tanulni, mint Scheibtruhe meg Zwetschge, és álmodból felkeltve is menni fog két nap után az összes, könyvből zavaros helyhatározó, mint pl. hinüber, heraus, dort oben, drüben, runter, meg a többiek. (Nyelvtanár off.) Még egy kis adalék, hogy a WWOOF-ot 1971-ben alapította egy londoni titkárnő, amikor internetnek még híre sem volt, azzal a szándékkal, hogy közelebb hozza egymáshoz a várost és a falut, ismertebbé tegye a biogazdálkodást, illetve hogy a városi életből kiábránduló betonlakók számára mutasson egy lehetőséget.

Két okból vágtam bele ebbe a történetbe: az egyik a már említett nyelvtanulás, a másik pedig az, hogy ellessek gazdálkodási, munkaszervezési fogásokat olyasvalakitől, aki már előttem jár a témában, mert korábban kezdte, vagy/és intenzívebben foglalkozik vele. Ezért választottam egy faluszéli, 1400 m2-es telken levő gyümölcsös-zöldséges kiskertet, felturbózva hat tyúkkal és egy Don Giovanni névre hallgató kakassal. És még egy titkos ok is van, amit a végére hagytam: a világnak a Sopron-Eisenstadt-Neusiedl am See háromszögben elterülő foltjánál gyönyörűbbet keveset ismerek :) Nincs még egy ilyen hely a világon, ahol ha az egyik irányba indulok, alpesi sűrű sötét fenyves-bükkös-tölgyes hegyvölgyek várnak; ha a másik irányba, akkor napsütötte sziklagyep és nem hétköznapi madaraktól hemzsegő nádas; ha pedig a harmadik irányba, akkor sok száz éves, hihetetlen gazdag múltat felmutató városok. Egy szó mint száz, zseniális ez a környék.

Általában reggel nyolctól délután egyig dolgoztam, és akkor lett vége, amikor a "Gazdasszony" kiszólt, hogy ebéd. :) Először könnyű munkákat végeztem, pl. meg kellett metszenem és fel kellett kötöznöm egy bokrot, illetve egy télire becsomagolt fügefát kellett kiszabadítanom. A gazdasszony elégedett volt, így utána egyre nehezedett a műsor: másnap egy szomszéddal elhoztunk három magaságyás-keretet (olyan méternyi magas dobozt), és behurcibáltuk a kertbe. Aztán talicskával jártam a nem messze levő patakpartra. Az első nagyon hasznos pont ez volt, ugyanis hiába olvastam már több könyvből is a magaságyásról, nem igazán jött át, hogy egyáltalán miért is érdemes ilyet építeni, meg hogy hogyan is kell. A recept tehát: végy jó nagy faágakat, fatörzseket, és töltsd meg velük félig a dobozokat. Ha netán korhadnak is, annál jobb nincs! (Jó sokféle lebontó szervezetet viszünk be a kertbe, hogy legyen talajélet.) Ettől a gombaillatú erdei talajtól majdnem elsírtam magam, olyan gyönyörű volt. (Rákosligeten muszáj lesz legalább a komposztkeretben imitálni ezt.) A faágak közé tegyünk köveket, és a többi rést tömködjük be szalmával, illetve a szalma mehet még erre az egészre egy-két ujjnyi vékony rétegben. A szalmára jöhet a szokásos kerti föld, a legtetejére pedig jó érett komposztot tegyünk. Kész is. Jó étvágyat - mármint majd ahhoz, ami benne megterem :)

Ebben a kertben az volt a helyzet (és gyanítom, Burgenland többi részében sincs nagyon másképpen), hogy a rendes kerti föld borzalmasan köves, még ásni sem lehet rendesen, ezért kellett a patakvölgyből hozni a földet. Ez úgy zajlott, hogy fogtam a talicskát és a vödröt, és amikor kiértem a helyszínre, vödörrel és ásóval leereszkedtem pár méterrel lejjebb, aztán a tele vödör földdel próbáltam visszamászni az iszamós völgyoldalban a talicskához (ismételve sokszor), majd a tele talicska földet visszatolni a házba, majd átlapátolni a magaságyba... Terjedt egy időben a fészbukon egy néni képe, aki szerint a kapálás minden testi-lelki problémára megoldást jelent - nos, én ezt a talicskázós műsort is felvenném a listára.

Volt aztán még két évig pihentetett krumpliföld felásása – németül Erdapfelnek, azaz földialmának is hívják, szerintem rettentő jópofa. Munka közben inkább neveztem volna kőbányának az ágyást, de remélhetőleg tisztes kis veteményes lett belőle. :) Kitányéroztam a gyümölcsfákat, pihenésképpen pedig használtam igazi zsurlófőzetet, és permeteztem vele sárgabarackot és rózsát.

Így ömlesztve ez minden, amit négy nap alatt sikerült itt működnöm. Gazdasszony mondta is, hogy ezekre a magaságyakra úgy fog emlékezni, hogy azok, amiket én csináltam neki. Az utolsó esti közös vacsora közben megkérdezte tőlem, hogy miket tanultam az ittlétem alatt - így hát összeszedem most nektek is:

·        Ez a kert 1400 négyzetméteres, és mégis többféle terméket szokott piacra vinni. Négy-ötéves gyümölcsfákról szüretel szerintem kb. 30-40 kg cseresznyét, sárgabarackot és őszibarackot. Néhány magaságyásban van klasszikus veteményeszöldség (paradicsom, saláta, stb.), illetve kisszobányi területek krumplinak, töknek. Itt-ott egy nagyobb bokor zsálya, rozmaring, levendula. Meg a tyúkok, akik napi összesen 5 tojást adnak. Mindebből lesz piacra vihető házilekvár, illetve vadon gyűjtött növényekből (mint a medvehagyma) szokott fűszersót készíteni. (Itt mondjuk kilóg a lóláb, mert a sót Franciaországból kell hozzá importálni.) Szóval a tanulság az, és ezt Gazdasszony is megerősítette, hogy az én kis rákosligeti, épületeket leszámítva nettó 500 négyzetméteremről bőségesen megtermelhető, ami kell, és esetleg még kis mennyiségű piacra vinni való is. Csupán ügyes tervezés kérdése.
·         Megtanultam lassan dolgozni. Mivel otthon a kertbe mindig a reggeli és az esti tanítás között szaladok ki, és a buszos zötyögés három órát elvisz oda-vissza, sőt ilyenkor ebédre is csak valami hideget eszem, a maradék kevés időben úgy dolgozom, mint aki megőrült, rohanok keresztbe-kasul a kertben, hogy befejezzem, amit kell, mert ha nem sikerül, megint várhatok egy hetet, mire újra kijutok. Itt viszont volt idő mindenre, illetve mivel kétszer akkora volt a kert, kétszer is meggondoltam, hogy mikor merre veszem az irányt. Miközben dolgoztam, az agyam önkéntelenül is elkezdte tervezni a munkát, meg a következő fázist, és már előre tudtam, melyik kertrészbe megyek majd át, és közben mi fog útba esni. Magam is meglepődtem ezen.
·         A lelassulásnak volt még egy oka, nevezetesen az, hogy megismertem a Hühnermeditation fogalmát. :) Magyarul "tyúkos meditáció". Gazdasszony így nevezte az összes kerti tevékenységet, mivel nem volt olyan munka, ami közben ne termett volna ott mind a hét jószág. Ja, meg két döbbenetesen béketűrő és jófej kutya. És hát valóban meditatív úgy kapálni, meg lapátolni, hogy közben fél szemmel mindig azt kell nézni, hogy nem csapom-e fejbe hirtelen valamelyiküket. Amikor például a gaztól igyekeztem megszabadítani a gyümölcsfák tányérját, már az első kapavágásnál nagy pákpákolással rohantak oda a tyúkok, és arra nem gondoltak, hogy talán növekszik az életben maradásuk esélye, ha kivárják, amíg odébbállok a következőhöz. Úgyhogy maradt az, hogy két kapavágás itt, aztán átrohantam egy másik fához kapálni, mire persze az elsőt otthagyva azonnal jöttek tovább oda, ahol én vagyok... De hát Hühnermeditation: akkor a nyolcadik talicska földet is mosolyogva fogod lapátolni, mintha herendi porcelán lenne a lapát végén, ha ők ott vannak a közelben. De tényleg, döbbenetesen jó fejek. :)
Én és a csapat. Ásunk. :)
·         Igen, a tyúkok bárhová bemehetnek a kertben. Gazdasszony ismert olyan szomszédot, akinek még a házába is, annak minden színes-szagos következményével együtt. Na, ez azért már neki is sok volt, pedig itt tényleg minden az állatokért van. Amikor a magaságyásba is felrepültek, és széttúrták a frissen ültetett salátapalántákat, akkor elszakadt a cérna, és többórás mélylelki gyűrődés következett, hogy akkor ő most az év hidegebbik felére bezárná a hét jószágot az ő 40 négyzetméteres ólukba-kifutójukba (ami még így is egy hotel!). A végeredmény az lett, hogy ez kegyetlenség lenne, mert már megszokták a szabadságot, úgyhogy inkább a zöldségládás részt fogja lekeríteni. DE: most jön a jó oldaluk...
·         ...ugyanis láttam csirketraktort működés közben! Ugyan ez nem traktor volt, mert nem is kellett őket terelgetni - tudták, mi a jó nekik: miközben ástam fel a krumpliágyást, gondoltam, a manóba, ezt még végig is kell gereblyézni. Mire berobbantak a tyúkok, és elképesztő mennyiségű giliszta felzabálásáért cserébe elegánsan megoldották a témát.
·         Leszakadva a csirke-témáról, azt is látom, hogy van értelme magaságyásokat építeni. Nekem a burgenlandi talajhoz képest óriási mázlim van: jó vastag, 60 centis réti talaj, ami eredetileg homokos, de három évnyi kitartó permakultúra után már annyi giliszta van benne, hogy alig merek ásni. Idén is csak ásóvillával nyúltam hozzá. Ugyanakkor el kellene jutni arra a szintre a talajélettel, mint amit az erdei talajban láttam. Ezt most úgy tudom elképzelni, hogy komposztkeretekben komposztálok, és ha megtelik egy, akkor egy újabb keretet feltöltök a fentebb ismertetett módon. A siker kulcsa az, hogy mindenféle korhadó anyaggal be kell oltani a komposztot - minél többféle, annál jobb, a lebontó szervezetekből is kell a diverzitás! És így olyan mértékben koncentrálódik a humusz egy magaságyban, hogy ez képes a soros vetés hozamának a többszörösét is hozni. Jó esetben pedig a soros vetés talaja is - felszíni komposztálás (vastag mulcsozás) révén - olyanná válik, mint az erdőtalaj. Onnantól pedig már nincs mit hozzátenni a meséhez, egyszerűen csak vigyázni kell rá, mint a szemünk fényére.

Azért jöjjön a feketeleves is, mert volt, amivel nem értettem egyet:
·         Túl nagy szerep jutott a kutyáknak és a macskáknak. (Megint csak ízlések és pofonok.) A kutyáknak egyébként minden elismerésem, mert náluk béketűrőbb és nyugisabb ebeket világéletemben nem láttam. A macskák viszont odakint szaladgáltak, és jobb esetben egeret, rosszabb esetben madarat hoztak a küszöb elé. Sajnos a vadon élő madarak iránti tudatosság hiányzott, pedig ők is komoly munkát végeznek azért, hogy a gyümölcs gyümölcs legyen, és ne egy hernyólakás. Nekem az a véleményem, hogy kutyát a kerítésen belül kellene tartani és rendesen sétáltatni (ez a része rendben is volt), macskát pedig a lakáson belül, ha már mindenképp kell. Sajnos sok olyan dolog van, amivel az ember saját hobbiból terheli meg a saját természeti környezetét, és mivel pl. a macska nem őshonos, nem a mi élővilágunkba való állat, ilyen szempontból a kinti félszabad macskatartás ugyanúgy terhelést jelent, mintha ipari permetszerekkel nyomulnánk.

Azt hiszem, ez minden negatívum. Sokkal inkább a pozitív oldalát szeretném hangsúlyozni mindennek: a kutyatartás például úgy általában véve mintaszerű Ausztriában. Látszik, hogy minden kutyára tényleg szüksége van a gazdájának, foglalkozik vele, barátként tartja számon. Séta közben tízből kilenc kutya pórázon volt a természetvédelmi területen is, meg a nyilvános sétaúton is. (Nagyon nehezen viselem, amikor Magyarországon alig-alig van rajtuk póráz, és szájkosár, és amikor a derekamig érő kutya vicsorogva odajön, a gazdája odamondja, hogy nem bánt, nem bánt. Ha a nyilvános helyen dohányzást végre betiltották, erre is ki lehetne szabni nagyon durva bírságokat. Arról nem is beszélve, hogy több turistaút is járhatatlan azért, mert rossz a kerítés, és a kijáró kutya azt hiszi, az út is az ő területe.)

Még egy pozitívum: nagyon korrekt vendéglátót sikerült kifognom, első osztályú elbánásban részesültem. Olyan szobában laktam, mint a legjobb fizetős apartmanok otthon. Gazdasszony megjegyezte, hogy ez még osztrák viszonylatban is kivételes, amit ő biztosít, és mondta, hogy ő a legjobbat adja magából, és tőlem is ezt várja el. Ez egy fair megállapodás volt, sikerült is tartanom, úgyhogy azt hiszem, a legjobbat hoztuk ki az együttműködésünkből.

Összegezve: a négy napi ittlétem egyértelműen megérte. Minden cél, amiért elterveztem, hogy idejövök, megvalósult. A bónusz pedig az a sok természeti csoda volt, amit a szabadidőmben láthattam: az erdő, a nádas, a bölömbikák bummogása, az unkák esti éneke, a barna rétihéja nászrepülése... Azok az órák, amikor csak vagyok a természetben. És ennyi. Négy nap alatt, a természetjárásnak és a munka okozta testi fáradtságnak hála, igencsak leegyszerűsödött az élet, és kisimultak az idegeim. Most talán megint bírni fogom Budapestet pár hétig.

Remélhetőleg nyáron megyek a következő helyre, ahonnan majd újra jelentkezem! Induljatok útnak ti is, remek emberi tapasztalat, stresszoldó, nyelvgyakorló, és nem utolsósorban ingyen nyaralás :)