Egy elfelejtett édesség: ismered a csíramálét?

Ezúttal a konyhából jelentkezem. :) Szentesi nagymamámtól hallottam először a csíramáléról, amit az ő idején is és azóta is sokan rendszeresen fogyasztanak Csongrád megyének azon a környékén. Azon a tájon kívül viszont alig ismertem eddig bárkit is, aki tudja, hogy mi ez. Esélyes, hogy a csíramálé is azok közé az ételek közé tartozik, amiket vagy szeret, vagy utál az ember. Van, akit elriaszt az állaga, a nem szokványosan édes íze. Azonban én egyértelműen odavagyok érte, ezért családilag rendszeresen esszük. Most be is mutatom nektek, hátha kedvet kaptok az elkészítéséhez!

A csíramálé, mint minden népi édesség, faék egyszerűségű, cserébe egészen egyedi az íze. Valójában csak fogunk némi búzát, hagyjuk néhány napig csírázni, ezalatt a gyökerében és a hajtásában édes anyagok halmozódnak fel. Amikor ez a folyamat eléri a tetőpontot, még mielőtt elkezdene a friss hajtás bezöldülni (és a zöld színt adó klorofill bizony keserű!), ledaráljuk, bekeverjük liszttel és vízzel, majd kisütjük. Nagymamám idejében ez hagyományosan húsvéti desszert volt: otthon bekeverték a tésztát, aztán átvitték az utca végén levő pékhez, aki kisütötte nekik a csíramálét.

Vannak, akiket az íz motivál - másokat pedig az egészségügyi hatásokért vannak oda. Az utóbbiakról is csak jót tudok mondani:

• úgy édes, hogy nem tartalmaz hozzáadott ipari cukrot
• rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz
• könnyen emészthető, telítetlen zsírsavakat tartalmaz, ami számos egészségügyi problémán segít (pl. belek, máj, vese, illetve fáradékonyság), illetve rendszeres fogyasztásával meg is előzhetjük a problémákat - ezek közül a legfontosabb az immunrendszer erősítése és a rák kivédése (egyébként az Avemar nevű rákgyógyszer hatóanyagát is búzacsírából vonják ki

Ennyi okosodás után akár már hozzá is láthatunk. :)

Szükségünk lesz az alábbiakra:

• 50 dkg bio búzamag (leginkább a fehéret ajánlom, de aki a fanyarabb ízt szereti, őszi búzából is csinálhatja)
• 1 kg liszt
• zsiradék: pl. kacsazsír vagy növényi olaj (a tepsibe való beleragadás ellen)
• botmixer

Így készítjük:

Fontos, hogy csíramálét készíteni mindig több napos móka, mert a magok csírázását nem nagyon tudjuk sürgetni. Általában 3-4 napos folyamattal érdemes tervezni. A csíráztatásnál kertészt kell játszanunk, és pontosan azokat a körülményeket kell utánoznunk a magok számára, mintha földben lennének. Ezért:

• Áztassuk be a magokat egy éjszakára. Eközben teremtsünk nekik teljes sötétséget.
• Utána alaposan szűrjük le a vizet, és terítsük ki a magokat egy tepsiben max. 2-3 cm vastagon.
• Az első napon legyen továbbra is olyan sötét, amennyire csak lehet, de szellőzzenek is közben (én több réteg konyharuhával szoktam leteríteni). A csírázás során a legfontosabb, hogy mindig épp csak annyira legyen vizes, mint egy kicsavart szivacs - ha száraz, akkor leáll a csírázás, és elpusztulnak a növénykék, ha pedig megáll a víz az edény alján, akkor berohadnak. (Tisztára, mint a komposztálásnál. :)

Így néz ki a csírázó búza a 2. napon.

Innentől már elég egy réteg nedves konyharuhát tartani a tetején.

3. nap

Már jól látszik, ahogy a gyökerek elkezdték egybeszőni az egészet. A felül levő hajtások pedig, mivel több fényt kaptak, halványan már zöldülnek. Itt már nincs mese, másnap le kell darálni.

4. nap

Abból tudjuk, hogy feldolgozásra kész a csíra, hogy a gyökerek teljesen összefonódtak, és szinte már csak egy táblában tudjuk kiszedni a cuccot a tepsiből. Emiatt belefér az a kockázat is, hogy a hajtások esetleg bezöldülnek kicsit - mert a gyökerek azok, amik igazán megadják a karakteres édes ízt.

A feldolgozás első lépése: tegyünk 1-2 cm vizet egy lábas aljába, és kezdjük el leturmixolni a csírákat. A víz azért kell, hogy ne égjen le a turmixgép. (Ha víz nélkül csinálnánk, később amúgy is fel kellene hígítani, szóval ugyanoda jutunk. :)

Utána fogjuk a pépet, és nyomkodjuk át kanállal egy szűrőn.

Átnyomkodás után még ne dobjuk el, tegyük félre - mert utána még kézzel is kipréselhetjük belőle, ami benne maradt (lásd két képpel feljebb).

Utána a kipréselt pépet még egyszer érdemes felönteni kis vízzel, és újra átnyomkodni kanállal a szűrőn, és kézzel megnyöszörgetni. Meglepően sok anyag jön még ki belőle másodszorra is.

Na de mit is préselünk ki belőle?

A szűrő alatt ez a fehér lé gyűlik össze az edényünkben, aminek a legeslegalján valami sűrűbb hófehér dolog tömörödik - a búzasikér.

Ehhez a léhez fokozatosan kevergetve hozzáadunk kb. 1 kg lisztet...

... néha kicsit kevesebb kell, néha több...

... de a lényeg az, hogy a végére palacsintatészta állaga legyen.

Kizsírozzuk (kiolajozzuk) a tepsit.

Ez az ízéhez nem szükséges, pusztán amiatt, hogy ne ragadjon bele menthetetlenül a széle, ami úgyis mindig jobban meg fog sülni, mint a közepe.

A kizsírozott tepsibe beleöntjük a tésztát. Fontos, hogy a tepsi szélétől legalább 2 cm-rel lejjebb érjen a folyékony tészta, mert sütés közben elindul felfelé. :)

(Utólag felvakarni embert próbáló munka....)

180-200°C-on kb. másfél óráig sütjük (egy óra után már kezdjük el sűrűbben figyelni; ha esetleg tovább kell sütni, 1 és 3/4 óra általában mindig elég neki)

Ilyen, amikor elkészült. Lehet vegyesen rakni a jobban megsült és a folyékony részét.

Hűtőben pár napig eláll, de ha sokat készítünk egyszerre, mélyhűteni is lehet, aztán apránként felfalni a készletet.

Jó étvágyat!