Építsünk dombágyást!

Van egy kertész. Már szinte ki sem látszik a rengeteg fatörzsből és gallyból, ami szerves anyagként felhalmozódott a kertjében. Ráadásul még néhány elképesztő erdőillatú komposztbuckán is át kell lépdelnie, ha bárhová el akar jutni a kertben. Hát ez tarthatatlan helyzet... Mit lehet ilyenkor tenni? Építsünk dombágyást! Aztán, ha kész, elmehetünk összeszedni a környéken heverő kidobált karácsonyfákat is, és kezdhetjük elölről az egészet...

A hagyományos termesztési formák - sorba vetés, négyzetrácsos kert - mellett egyre többen ismerik már az olyan alternatív megoldásokat, mint a vegyes parcellás vetés, magaságyás és a dombágyás. Én most a dombágyást kezdtem el tesztelni. Egyrészt még sosem próbáltam, és így kíváncsi voltam, hogyan működik, másrészt úgy láttam, új elemként kitűnően illeszkedne a permakultúrás rendszerembe.

A permakultúra egyik fő gondolata, hogy egységes természeti rendszerként lássuk a kertünket, és benne saját magunkat is, a kertben forgó anyagokkal és vízzel pedig felelősen bánjunk. Ami engem illet, tavaly ki kellett vágnom nyolc elszáradt tuját, ezt a rengeteg fát pedig valahova tennem kellett. Az alapszabály az, hogy az itt létrejött szerves anyagot nem viszem ki a területemről. Két oka van ennek: az egyik az, hogy ezt az anyagot ezek a növények az innen kivett tápanyagból építették fel, és ennek a tápanyagnak ebbe a talajba kellene visszabomlania, hogy további növényeknek adhasson életet. A másik ok pedig az, hogy nincs szükség arra, hogy egy kukásautó benzint égessen azért, hogy elvigye a zöldhulladékomat (műanyag zsákban!) a Főkerthez, ahol ugyan komposztálják, és elvileg onnan visszavásárolhatnám (extra kiadás!), de a máshonnan vásárolt komposztba valahogy mindig belekeverednek műanyagdarabok és még ki tudja mi, amit nem is látunk szabad szemmel. Szóval maradok annál, hogy házilag. :)

Így jutottam el oda, hogy kéne valami, ami képes elnyelni rettentő mennyiségű fás zöldhulladékot a legkisebb pénz- és munkaráfordítással - ezért kipróbáltam a dombágyást.

A dombágyásról legelőször a permakultúra-táborokban és a Biofüzetek sorozat 4. részében (Dombágyásos kertművelés) hallottam. Az ötlet - nahát, ez is! - eredetileg Kínából származik, de Európában német kertészek dolgozták ki az alapjait a hatvanas években. Szóval annyira már nem új dolog. :)

Miért jó nekünk a dombágyás?

• Kis területen sokkal nagyobb terméshozamot tudunk elérni, mintha a talajszinten vetnénk sorokba. Ez azért van, mert sokkal több tápanyagot tartalmaz a terület, ezért valamivel sűrűbben is hagyhatjuk a növényeket.
• Mivel sűrűbben fedik be a felszínt a növényeink, így a gyomok jóval kevesebb tápanyaghoz és helyhez jutnak, tehát versenyhátrányba kerülnek. Hajrá zöldségek!
• Kihasználhatjuk a növénytársítások lehetőségét is, és telepíthetünk egymáshoz közel olyan zöldségféléket, amik védik egymást vagy serkentik egymás növekedését.
• Mivel kiemelkedik a földből, a dombágyás bevethető felszíne is nagyobb, mint a terület, amin áll, majdnem a kétszerese - szóval a matematika is a mi oldalunkon áll most :)
• Ha megfelelően zajlik a korhadás, ez meleget sugároz, tehát korábban kezdhetünk vetni és tovább takaríthatunk be - azaz meghosszabbodik a tenyészidőszak.
• 7 évig garantálja a megnőtt terméshozamot, és bár évről évre fokozatosan kimerül, még a 7. év után is úgy marad ott utána a talaj, hogy alaposan megemelkedik a humusztartalma. Így lépésről lépésre meggyógyíthatjuk a kertünk talaját.

Van hátránya is azért?

Sajnos van.

• Munkaigényesebb, mert rendszeres ápolásra szorul: az ápolási munkái közül legfontosabb az öntözés, mert az építmény folyamatos lebomlásához és a tápanyagok felszabadulásához a dombot állandóan nedvesen kell tartanunk. A nagyobb felületnek is ez a hátránya, hogy jobban éri a nap, a szél, így könnyebben kiszárad. Csepegtető öntözésben is érdemes gondolkodni.  Emellett gyomtalanítanunk is kell: még ha kevesebb is lesz, addig kell kiszednünk őket, amíg kicsik, mert egyébként a fejlett gyökérzetük már komoly darabokat szakítana ki az ágyásból, ha sokáig várunk a kitépésükkel.
• Nem kezdőknek való logisztikai feladvány: ugyanis sokféle anyagnak kell rendelkezésre állnia a felépítéshez, amikről már hónapokkal előtte gondoskodni kell. Be kell szerezni a fatörzseket, ágakat, gallyakat; gyeptéglát kell vágni vagy avart kell gyűjteni; és ami a legidőigényesebb, a takaróréteghez megfelelő mennyiségű kitűnő komposztunknak kell lennie, aminek az elkészülése nyáron is minimum 3 hónap. A komposzthoz pedig kell "barna" fás anyag, "zöld" nedves, lágyszárú hulladék, konyhai hulladék, és föld.

Hogyan építsük meg?

De ha ez mind megvan, akkor már igazi jutalomjáték az összerakása. A legfontosabb, hogy észak-déli irányban jelöljük ki a területét, hogy mindkét oldalát egyformán érhesse a nap. Ajánlott szélessége 1,5 - 2 m, hosszúságát pedig 8 m-ig növelhetjük helytől függően. Magassága a rendelkezésre álló anyagtól függ, de érdemes nagyjából derékmagasságban vagy kicsit fölötte tervezni a tetejét (kb. 1 m) - hogy kényelmesen elérjük.

Így következnek a rétegek egymás után:

• Árok: a teljes alapterületen ásunk egy 30 cm mély árkot
• Szerves anyag: az árok közepétől indulva behelyezzük a fás hulladékot, vastagtól a vékony felé haladva (törzsek, ágak, gallyak, szárak, szalma)
• Tömörítés, Öntözés: a réseket töltsük ki talajjal, tömörítsük meg - és kezdjük el beöntözni, hogy az alsó rétegek is nedvesek legyenek (ajánlott nedvesség: "mint egy kicsavart szivacs", pont mint a komposzthalom készítésénél)
• Gyeptégla, Avar, Föld: takarjuk be gyeptéglával vagy jó sok avar és kevés föld keverékével - ismét tömörítsük, majd öntözzük be
• Komposzt: végül takarjuk be az egészet kitűnő komposzttal kevert kerti földdel - és megint tömörítsünk, alakítsuk formára (lapogassuk le a tetejét), és utoljára is öntözzük be.

A dombágyást ősszel érdemes megépíteni, jól betakargatni avarral a fagyok ellen, aztán hagyjuk pihenni kora tavaszig, amikor elkezdhetjük bele a magvetést vagy a palántázást.

Mi fog történni ezután a dombágyásunkkal?

A lombréteg korhadásához 2-3 évre van szükség, a fás részek pedig 5-7 év alatt bomlanak el, ezalatt folyamatosan táplálják a dombágyás talaját.  Minél több szilárd fás anyagot használunk fel, annál tovább él az ágyás, mert ezek bomlanak a leglassabban. Az évek során egyre jobban lelappad a domb. Mivel megnövekedett tápanyagtartalmat hagy maga után a talajban, nem érdemes még egyszer ugyanoda tenni az ágyást (a tápanyag-túladagolást elkerülendő), hanem vándoroltassuk.

Hogyan vessünk bele?

A dombágyáson nem kell megvárni, amíg felszárad a talaj, hanem minél korábban, már februárban elkezdhetjük a vetést a korai zöldekkel (zsázsa, korai sárgarépa, petrezselyem, saláták, zöldborsó, spenót, sóska); utána majd jöhet a káposzta, zeller, retek, hagyma; májusban pedig a domb tetejére a paradicsom.

Mivel a dombágyás tápanyagtartalma évről évre csökkenni fog, érdemes úgy gondolkodni, hogy a leginkább tápanyagigényes kultúrákkal kezdünk, tehát az 1-4. évben vegyeskultúrás zöldségtermesztésre érdemes használni. Az 5. év tavaszán vethetünk bele csillagfürtöt, ami pillangósvirágúakhoz híven nitrogénnel fogja gazdagítani a talajt; virágzáskor pedig belekapáljuk a talajba; utána pedig augusztusban teleültethetjük szamócával az egészet, ami két évig maradhat. A 7. évben, miután áprilisban leérik a szamóca, még egy évre burgonyát is vethetünk bele.

*                *                *

Ha tetszett a móka, kezdd elölről az egészet!

Annyira poén volt az összerakása, hogy elhatároztam, máris elkezdem gyűjteni az anyagot a következőhöz. És amikor elkezdtem ezen gondolkodni, összekapcsolódott a fejemben egy másik problémával, ami már évek óta bökte a szemem: a januárban kidobált rengeteg, rengeteg karácsonyfa.

Amíg nem dombágyásban gondolkodtam, addig nem akartam a meglevő tujahulladék mellé még fenyőt is behozni, mert egyik lassabban bomlik, mint a másik, és egy évtized alatt nem lehetne annyit tábortüzezni, hogy ez mind elfogyjon; itt a XVII. kerületben pedig - szerencsére! - már tilos az avarégetés is, meg a zöldhulladék otthoni eltüzelése is, mert pocsék a fűtőértéke, és több szennyezést okoz a környezetben is és a kéményben is, mint amennyi haszna van. Szóval ez a megoldás is ki van csukva.

A dombágyás viszont pont ezen segít. A karácsonyfákat a szemétszállító hivatalosan a távfűtő művekhez juttatja el, ahol a távhőben hasznosul az energiája, és nem mondjuk a kommunális hulladékban végzi. Ez szép és jó, mert a semminél tényleg jobb - viszont ezt a távhőt azért mégiscsak ugyanazzal a tarifával adják el nekünk, mint mondjuk a szén- vagy földgáztüzelésből származót, így ez csak apró szépségtapasz. Az igazi gond magával az égetéssel van: az élő fa a növekedése során szén-dioxidot lélegzik be a légkörből, és többek közt ezt is beépíti a saját testébe, ahogy növekedik. Egyre többet. Viszont amikor elégetjük a fát, ez a folyamat megfordul, és a megkötött szén-dioxid kiszabadul a levegőbe, tovább fokozva az üvegházhatást és a globális felmelegedést. Ezért környezetvédő szemmel is fontos, hogy ez a szén-dioxid megkötve maradjon, vagy magában a fában, vagy pedig - ha elkorhadt - a talajban. Úgyhogy nekiiramodtam, hogy minél több kirakott karácsonyfát bevonszoljak a kertbe.

A fákat legallyaztam, most külön kupacban vannak a törzsek és a gallyak

Oké, oké, de mindenki mégsem csinálhatja ezt. Hát, nagyon szép lenne, de persze, hogy nem. Én eddig 10-nél járok, de az idei évben meglátom, hogy hány fát képes "eltüntetni" a kert, és akkor már konkrétabb számokat is tudok mondani. Most durván úgy becsülöm, hogy ha minden utcára jut csak egy ilyen őrült, mint én, és ők csak egyetlen közepes méretű dombágyást csinálnak, akkor már meg van oldva a helyzet. Ez azért nem olyan rossz arány! :)

Ma reggel még ökörszemet is láttam az ágkupacon

Az extra öröm pedig az, hogy találtam egy okot, hogy már januárban is kertészkedhessek... :)

Ráadásul valaki úgy dobta ki a fáját, hogy rajta hagyta a csillagszórót, úgyhogy még egy kis plusz karácsony is jutott.